Egy újabb nappal közeledtünk a hétvégéhez, így a boldogsághormonoktól telítődve nincs más dolga az embernek, mint átlapozni a napi bulvár-gyűjtést. Csemegézni pedig van miből, hiszen kiderült például, hogy Sebestyén Balázs már nem utálja Bereczki Zoltánt, A Konyhafőnökben nem csak a szuvidolás, de a flörtölés is megy, Kulcsár Edináéknál pedig épp, hogy kiderül a második gyermek neme, de már a harmadikat fontolgatják.

  • A Bors szemlézte Sebestyén gondolatait, amit a rádióban osztott meg a hallgatókkal. A cikkből kiderül, hogy korábban ripacsnak titulálta Bereczkit, de ami volt elmúlt, manapság pedig egy korrekt palinak és tehetséges színésznek tartja. A színészt korábban roppantmód megviselte a nyilvános kritika, még pszichológus segítségét is kérte, hogy feldolgozza a sértést.

Színészként fontosnak tartom, hogy kibeszéljem egy szakemberrel a velem, körülöttem zajló pozitív, negatív dolgokat, mert úgy gondolom, ahogy a testünket egy edzőteremben, úgy a lelkünket, tudatunkat is karban kell tartani, de félreértés ne essék, volt pszichológusom már korábban is, amit soha nem is tagadtam. Ahogy azt sem, hogy mai napig van

– mondta Bereczki

Balázs a hétfő reggeli rádióadásában dicsérte Bereczkit, az apropó, hogy felesége és gyerekei a TV2 stúdiójában nézték a Sztárban sztár vasárnapi adását.

Én már nagyon bírom Bereczkit, nagyon. Annak ellenére, hogy semmiféle találkozás, kibékülés, összehaverkodás vagy röhögés nem volt, szimpi a csávó, megkedveltem. Aztán lehet, hogy ő továbbra sem

– mondta a Rádió 1 műsorvezetője.

  • A hazai bulvárból többen is szemlézték, hogy komoly flört alakult ki a Konyhafőnök VIP legújabb adásában az egyik séf és versenyző között. Tulajdonképpen az történt, hogy Demeter Alexandra, „Hozom a mellemet” – felkiáltással szervírozta legújabb fogását Rácz Jenőnek, aki egy kicsit zavarba jött ettől. Meglátásunk szerint elég vicces jelenet volt. A valódi „flörtben”azonban nem vagyunk biztosak.
  • Végül, de nem utolsó sorban, alig egy hete derült ki, hogy milyen nemű lesz Kulcsárék második babája, de már arról fantáziál  a korábbi szépségkirálynő és férje, Csuti, hogy belefognak egy újabb baba-projektbe, igazodva ezzel a háromgyerekes direktívához.

A házat úgy alakítottuk ki, hogy két gyerekszoba biztosan van benne, de akár hármat is tudunk csinálni. Felkészültünk mindenre, aztán meglátjuk majd, hogy mi következik

– mondta Csuti a Családvarázs című műsorban