Anti bácsi egyértelműen az X-Faktor egyik legemlékezetesebb alakja annak ellenére, hogy az első élő adás után szombat este távoznia kellett a versenyből Huszár Alettával, a Sperantával és a C.O.O.L-lal együtt. Rég nem látott öccse miatt jelentkezett a versenyre, akit meg is talált. 70 éves korára azt vallja, hogy mindene megvan az életben, még az élő adás előtt, az X-faktor sajtótájékoztatóján készítettünk vele interjút. Az élő műsorban nagyon kemény kritikákat kapott a zsűritagoktól, és azzal a mondattal búcsúzott, hogy

Én nem tudok énekelni, nem tudok gitározni, de nagyon szeretek.

Rég nem látott testvére miatt jelentkezett a versenyre. Hogyan változott a kapcsolatuk a nagy találkozás óta?

35 év után találkoztunk, most már napi kapcsolatban vagyunk. Ha más nem, akkor telefonon. Volt nálam 3 napig, megmutattam neki a nyaralónkat. Vele sajnos csúnyán elbánt az élet. Szomorú dolgok történtek vele. Meghalt a kisfia és a felesége is, és most egyedül él. 35 év után nagyon sok mindenről kell beszélnünk. Nekem szerencsére nagyon harmonikus családom van. Mindkét fiamnak idén volt az esküvője. Van egy csodálatos feleségem is. Anyagi biztonságban élünk. Nélkülük nem is tudtam volna ezt véghez vinni.

Hogyan változott az élete, mióta jelentkezett az X-Faktorba?

Annyi változás van, hogy azóta otthon, Rétságon mosolygósabbak az emberek, köszönnek, gratulálnak. Vagy ma odaszaladt hozzám 30 kislány, és fotót kértek. Nekem ez furcsa, de rengeteg szeretetet kapok.

Mi volt a legmeglepőbb tapasztalata a műsor alatt?

Az, hogy eljutottam az élő showba. De minden lépcső meglepő volt. 70 éves vagyok, és egy ország megismer.

Mit tenne, ha megnyerné a versenyt?

Az anyagi részét a gyerekeimnek adnám. Nekem ez már egy elégtétel, hogy itt lehetek. Az itt lévő fiatalok előtt még karrier áll, nekem már ez függ a fizikai állapotomtól. Ha bárhol felkérnek, szívesen énekelek, de karrier nem áll előttem. Akárhogy lesz, én megmaradok olyannak, amilyen voltam. Ugyanúgy vidám maradok, fogok hülyéskedni, ha kell, akkor szomorkodom. Angolul viszont szeretnék még megtanulni a jövőben.

Anti bácsi dalához friss videóklip is van, íme.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Anti bácsi: „Nekem ez már egy elégtétel, hogy itt lehetek”

Anti bácsi a zsűri egyöntetű negatív kritikái mellett esett ki az első élő X-faktorból szombat este, mi még a műsor előtt interjúztunk vele. Íme.

17 · Nov 17, 2019 09:12am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments