Interjút közöl a ma megjelent Best magazin Fehér Balázzsal, aki a The Carbonfools nevű együttes frontembereként lett híres (ekkor készítettük vele ezt az interjút, ami most már 8 éves, de még mindig imádjuk), aztán évekre eltűnt, és most szerelmével, Dr. Monda Eszterrel az RTL Klubon a Nyerő páros című vetélkedőben szerepel.

A cikk szerint Fehér Balázs mélyrepülésbe kezdett három éve, miután kilépett a The Carbonfoolsból. A pénze elfogyott, már saját lakása sem volt, az öngyilkosságot is fontolgatta. Ekkor szólította őt meg Dr. Monda Eszter, és egy pékség teraszán lefolytatott beszélgetésből párkapcsolat lett. Fehér Balázs közben azon dolgozik, hogy az életét megváltoztassa, és ez lassanként sikerül is neki a cikk szerint. Újra foglalkozik a zenével, de az anyagi problémák persze egy csapásra nem múlnak el. Fehér Balázs a következőt nyilatkozta:

Elfogadtam, hogy átmenetileg nincs lakásom, sem rendszeres jövedelmem, így az övéből élünk, és igen, kimondom, Eszter tart el, jobban mondva kölcsön ad nekem, amíg nemcsak lelkileg, de anyagilag is összeszedem magam.

Az embernek az jut eszébe, hogy a Nyerő páros felkérésére is nyilván azért mondtak igent, hogy anyagilag minél előbb egyenesbe jöjjenek, mindenesetre eszerint a tegnapi videó szerint Fehér Balázs ezt az alkalmat is kihasználja arra, hogy önmagát elemezze és jobban megismerje.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Fehér Balázst egyelőre a barátnője tartja el

A Nyerő páros játékosa, a The Carbonfools volt énekese 3 éve mélyrepülésben van, de most új szerelme lett és új életet kezdett, a zenéhez is visszatér.

211 · Oct 18, 2019 02:57pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments