Jennifer Aniston a Varietynek adott interjút, melyben leginkább a hamarosan elkezdődő The Morning Show című sorozatáról beszélt, amiben Reese Witherspoonnal játszik, de szóba került a Jóbarátok és a közösségi média is, utóbbiról elég sajátságosan gondolkodik a színésznő. 

Jennifer Aniston elmondta, hogy azért tért vissza tévézéshez, mert rádöbbent, hogy az új médiaszolgáltatók már olyan minőségű sorozatokat készítenek, ami az ő idejében (értsd: a Jóbarátok forgatásakor, 1994 és 2004 között) még nem volt jellemző. 

A Marvel-univerzumról és a blockbuster filmekről is megvan a véleménye, még ha nem is éppen a legjobb. Szerinte ugyanis ezek a nagyszabású filmek általában a tévésorozatoktól vették el a nézőket, ezért ha tehetné, ő visszamenne Meg Ryan karrierjének fénykorába, amikor még sokkal alacsonyabb fokon izzott a filmbiznisz. 

Azt hiszem, nagyon imádnánk, ha visszajönne Meg Ryan időszaka. Remek lenne, ha beülhetnénk a moziba és kényelmesen bekuckózhatnánk. Egyfajta újjáéledésre van szükségünk. Hozzuk vissza a Becéző szavakat, a Heaven Can Waitet (1978-as film, a szerk.), a Fiatal Frankensteint, a Fényes nyergeket, a Hölgyem, Isten áldját!

- nosztalgiázott a színésznő. 

Amikor megkérdezték tőle, szerinte miért van, hogy a Jóbarátok még mindig az egyik legnézettebb sorozat Amerikában, Jennifer Aniston nem tudta megválaszolni, azon nézetét viszont kifejtette, hogy szerinte a közösségi média használatát is korhoz kéne kötni. 

Jó lenne tudni, miért szeretik az emberek ennyire a Jóbarátokat most is, amikor az emberek már mindent a telefonjuk kijelzőjén néznek. Ha nem tudsz vezetni 16, inni pedig 21 éves korodig, miért kéne megengedni, hogy használd a közösségi médiát? 

- tette fel a költői kérdést a színésznő, aki amiatt is szomorkodik, hogy az emberek a Netflixnek és társaiknak köszönhetően már teljesen elszoktak attól, hogy egy adott időpontba üljenek le a tévék elé, bosszankodjanak a sorozatok közbeni reklámok miatt, és örüljenek neki, amikor véget érnek, és ismét folytatódik a műsor.