Szegedi Ferenc, vagy ismertebb nevén Fecsó eddig nem kommentálta Vasvári Viviennel történő szakításukat. A napokban a Fókusznak adott interjút, amelyben elmondta, azért nem tett közzé semmit ezzel kapcsolatban, mert szerinte Vivien van a főszerepben, ezért hagyta, hogy ő foglalkozzon a médiával.

Fecsó mindkettejüket erős jellemnek tartja, a Nyerő Párosban való szereplésüket is olaszosnak írja le. Véleménye szerint azonban hosszú távon nem lehet így élni, hiszen vehemenciájuk rengeteg veszekedést szült.

Azt mondta, hogy vagy én megváltozom, vagy pedig költözzek el. Most én már 39 évesen nehezen fogok megváltozni, ezért inkább úgy döntöttem, hogy még most kicsi a gyerek, 15 hónapos, tehát kevesebbet fog ebből érzékelni, hogyha most döntünk így

– mesélte Fecsó a műsorban, majd így folytatta

A fő gond az volt, hogy én nagyon nem bírom azt, hogyha az én szabadságomat valaki bekorlátozza, meg akarja mondani, hogy bizonyos dolgokat hogyan és miként csináljak. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni. Egyszerűen a minimális korlátozást is nagyon nehezen viselem el, és a nagy gondom az, hogy nem tudok kompromisszumokat kötni, és megyek a fejem után

Elmondása szerint ezen tulajdonságai az üzleti életben nagyon kifizetődőek, házasságára azonban sajnos rányomták a bélyegüket. Ami közös kisfiukat illeti, az édesapa egyértelműen kijelentette, hogy nem szeretne hétvégi apuka lenni, és legalább heti 2-3 napot szeretne Edwarddal tölteni, lehetőleg hétköznapokon.

A szakítás egyébként mindkét fél szerint békében zajlott, Fecsó reméli, hogy ez a békesség meg is marad közöttük. Bár a felek még nem adták be a válási papírokat, ennek nem az az oka, hogy békülni akarnának egymással. Már csak azért sem, mert Vasvári Vivien Facebook-oldala arról árulkodik, hogy újra rátalált a szerelem.

Azt hiszem, hogy ilyenben még sosem volt részem...De eljött ez a pillanat is...

– írta a kép mellé Vivien, amelyen egy gyertyákkal és fényekkel díszített étkezőt látunk, az asztalon egy regimentnyi vörös rózsával.