Hajdú Péter a Hot! Magazinnak arról nyilatkozott, hogy bár jelenleg egyedülálló, készen áll egy párkapcsolatra. A cikkben kifejti, hogy jelenleg egyetlen nő állandó az életében: a bejárónője, aki a házassága előtt, alatta és közben is takarított, mosott-főzött rá. Ha pedig egyszer újra lesz barátnője, házvezetőnőjétől akkor sem válik meg, mivel nem várja el szerelmétől, hogy takarítson utána, mondjuk ha néhanapján összedob neki egy vacsorát, azt megköszönné. 

Most, hogy egyedül élek, kevesebb a dolga (a takarítónőjének - szerk.). Ha egy nap megismerek valakit, és együtt fogok élni vele, akkor sem kérem, hogy vállalja ezeket a feladatokat, nem takarítónőt keresek. Jó szívvel veszem, és örülni fogok, ha készít egy vacsorát, de nem várom el, hogy takarítson utána

- mondta Hajdú Péter.

Takarítónőjét,  akit egyébként még volt felesége,  Sarka Kata  vett fel,  sosem küldené el, ugyanis nagyon megkedvelte az évek alatt. 

A műsorvezető elmondta, hogy a válása óta több kapcsolata is volt már, nem szokott unatkozni, elég ritkán fordul elő, hogy ne lenne programja estére.  Reméli azonban, hogy legközelebb már a nagy ő-vel fog randizni, mivel nincs kedve túl nagy kompromisszumokat kötni:

Mindenkinek vannak elképzelései, ezek találkoznak, és jól érezzük magunkat.Sem a szépség, sem az intellektus tekintetében nem szeretnék kompromisszumot kötni. Azt vallom, hogy a szépség megfog, a belső megtart

- mondta a Hot!-nak, majd azt kezdte ecsetelni, hogy naponta írnak neki nők  a közösségi oldalán. 

Nyilván jólesik az érdeklődés, de én döntöm el, hogy kivel akarok ismerkedni. (...) az interneten naponta több, kedvesen felajánlkozó lány küld szívecskét, ám nem nagyon szoktam válaszolgatni. A közösségi oldalon nyilván lehet ismerkedni, de én nem szoktam. Soha életemben nem vakrandiztam, és nem is fogok

- vallott elveiről Hajdú Péter.