Szerdán ünnepelte 41. születésnapját Demcsák Zsuzsa, akit férje, Krishan európai szokásoknak megfelelően, virággal köszöntött fel. Az ünneplésről és pajzsmirigybetegségéről Demcsák Zsuzsa a Borsnak nyilatkozott. 

Csodásan élünk, Krishan nagyon jól érzi itt magát velem és a gyerekeimmel

- újságolta Demcsák Zsuzsa a Borsnak. Elárulta, hogy szerelme, akivel Magyarországon még nem házasodott össze, már reggel, az ágyban felköszöntötte, egy csokor virággal.

A műsorvezetőnő gyerekei pedig történetet írtak neki, mivel náluk az a szokás, hogy történetírással, vagy olvasással köszöntik fel egymást.  Demcsák Zsuzsa azt is elmondta a Borsnak, hogy nem érdekli a kora, nem aggódik az öregedés miatt:

Nem érdekel a korom, sose foglalkoztatott, sőt az se rémiszt meg, hogy túl vagyok a negyedik ikszen.

Most az is kiderült,  hogy játékostársa, Kandász Andrea beszélte rá, hogy vegyenek részt az Ázsia Expresszben, amire bár rábólintott, kezdetben eléggé egykedvűen állt a dologhoz, ami a reality show első néhány részében látható is lesz rajta. 

Néhány hónappal ezelőtt, a műsor forgatása idején még sokkal teltebb volt az arca, a felszaladt pluszkilók okáról azonban csak most mesélt először Demcsák Zsuzsa. Mint kiderült, egy betegség áll a háttérben:

A műsor idején még volt rajtam súlyfelesleg a pajzsmirigybetegségem miatt. Mostanra sikerült beállítani a gyógyszeres kezelést, így visszanyertem a régi alakomat. Elképesztő örömmel tölt el, nem igazán szerettem visszanézni a régebbi képeimet.