Ahogy arról tegnap a Velvet is beszámolt, a Perjés- Para páros keményen beszólt a rappernek, aki kiakadt és követelte, hogy a rádiósok kérjenek tőle bocsánatot, mert ha ő megy el hozzájuk, abban nem lesz köszönet. 

A Blikk megkereste a rádiósokat, hogy nem aggódnak-e Ganxsta kiakadása miatt. A páros a lap szerint nem mutatta megbánás jelét, sőt rádobtak még egy lapáttal. Egyébként a műsort követő néhány kommentelő viccet sejt Para-Kovácsék akciója mögött. 

A legnagyobb haverok vagyunk a Ganxstával, és köszönjük neki, örökké hálásak leszünk ezért. Ő is tudja, hogy ebben a nyári uborkaszezonban neki is, nekünk is szükségünk van egy kis felhajtásra

 – mondta a Blikknek Para-Kovács. 

Úgy tűnik, Ganxsta viszont nem érti, vagy sejti a tréfát, ugyanis a Budapest Parkban megtartott koncertjét egy kemény üzenettel indította, amiben a két rádióst emlegette. A Blikk kereste, de nem érte el Ganxsta Zolee-t.