Többször beszámoltunk már arról, hogyan égette le magát mostanában Donald Trump lánya. Először akkor került kínos helyzetbe, amikor hozzá kívánt szólni a világ vezetőinek beszélgetésébe, és már másnap mém lett belőle. Ezután az autokorrekt viccelte meg őt, most pedig egy közel 22 éves felvétel került elő róla, amelyen a kifutón sétál, majd a színfalak mögött henceg.

Nem azért modellkedem, mert muszáj. A családomnak van pénze, ők tudnak támogatni. Azért modellkedem, mert szeretek

– mondta a 16 éves, feltupírozott hajú Ivanka.

 Egy jelentés szerint egyébként Amerika jelenlegi elnöke tízezer dollárt fizetett azért, hogy a lánya 1996-ban végigsétálhasson a kifutón, de Ivanka tagadja az állítást, pedig a felvételben jól hallható, hogy még a fodrásza is viccelődik azzal, hogy apuka pénzének hála mehet fel a színpadra.

1997-ben egyébként szerepelt a Seventeen magazin címlapján, és részt vett a Miss Teen USA szépségversenyén is, amelynek Trump volt a tulajdonosa.