Még 2018-ban röppent fel a hír, miszerint Scarlett Johansson egy transznemű férfi bőrébe bújik majd a Rub and Tub című filmben. A színésznő boldogan igent mondott a szerepre, de sokan nemtetszésüket fejezték ki a szereplőválasztással kapcsolatban – írja a Daily Dot.

Egyesek szerint nem fair, hogy cisznemű  (avagy a születéskor kapott nemmel azonosult) színészek játszanak el transznemű karaktereket. Scarlettnek ez a megközelítés nem tetszett, és olyan nevekre emlékeztette az őt kritizálókat, mint Jared Leto, Jeffrey Tambor vagy Felicity Huffman, akik szintén játszottak már transznemű főszereplőket.

Színészként bármilyen személyt, fát, vagy állatot eljátszhatnék. Ugyanis ezt követeli meg a munkám

– mondta Johansson, aki bár visszalépett a szereptől, a közvéleménnyel nem kedveltette meg magát.

Sokak szerint a színésznő voltaképpen egy lapon említette a transzneműeket a fákkal és az állatokkal. Johansson gyaníthatóan nem akarta, hogy a kijelentése ilyen irányt vegyen, csupán azt próbálta kifejezni, hogy a hivatásához elengedhetetlen, hogy mindenfajta szerepben megállja a helyét.

A kijelentés egyébként hamar mémmé vált. Twitteren többen is posztolták, hogy szerintük az lenne a legjobb, ha a színésznő innentől csak növényeket játszana, de olyan is volt, aki fa mellett pózolt, a kép alá pedig ezt írta:

Végre találkozhattam Scarlett Johanssonnal, micsoda megtiszteltetés!

Bár néhányan kiálltak a színésznő mellett, az biztos, hogy egy darabig nem lesz közkedvelt téma a neten, főleg nem a transzneműek körében.