Kevesebb, mint másfél éve írtuk meg, hogy Pamela Anderson összejött egy francia focistával, Adil Ramival. A most 33 éves labdarúgónak jól alakult a tavalyi éve, mert tagja volt a világbajnok csapatnak, akkor még együtt örvendtek Pamela Andersonnal. Hát most nagyot változott a helyzet, a Baywatchból is ismert modell-színésznő ugyanis az Instagramon tette közzé, hogy Rami átverte, megcsalta és ezért szakítottak.

Anderson a következőket írja a fenti posztban nála 18 évvel fiatalabb mostmárexéről, akivel május 24-én még közösen vettek részt Monte-Carlóban egy divatbemutatón, ott készült róluk a fenti borítókép:

Nehéz elfogadni. Az életem elmúlt (több mint) 2 éve egy nagy hazugság volt. Átvertek, becsaptak ... hogy „nagy szerelem” volt a miénk. Tönkretett, amit az utóbbi pár napban megtudtam. Hogy kettős életet élt. Még ő viccelt más játékosokkal, akiknek barátnőik voltak lakásokban pár sarokkal odébb, a feleségeikkel mellett. És ő nevezte ezeket a férfiakat szörnyetegeknek...?

De ez ennél is rosszabb. Mindenkinek hazudott. Hogy lehet 2 nő szívét és elméjét így uralni? Biztos vagyok benne, hogy voltak mások is. Ő a szörnyeteg. Hogyan segíthettem annyi embernek, amikor ahhoz meg nem vagyok elég bölcs, hogy magamon segítsek?

Pamela Anderson a kommentekben is folytatja az eset részletezését olyan módon, mintha a Randiblog Inboxnak írta volna meg a szakítása történetét:

A narcisztikus személyiségű emberek nem változnak. A szociopaták nem változnak. Menekülök, hogy megmentsem az életem – mindig is harcoltam az igazságért és az igazságosságért. Ez a legrosszabb rémálmom. Mielőtt vele találkoztam volna, nem voltam egy különösebben féltékenykedő típus. Örülök, hogy tudom az igazságot. De baromira fáj.

Sőt, Pamela Anderson hozzáteszi a következőket is:

Örülök, hogy beszéltem az exével. Te jó Isten. Neki is mindenről hazudott. Ő is sokkban van és nagyon szomorú. Erre a bizonyítékra volt szükségem ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. Most már nem bánthat minket. Megfenyegetett, hogy Franciaországban minden bulvárlap az övé és a testvére barátaié? Ők uralnak mindent. Úgyhogy az utolsó üzenetemet ide írom az Instagramra.

De ez még távolról sem a vége, mert:

El fogom most hagyni Franciaországot. Ő mindent megpróbált – virágokat, leveleket küldött – nem fogadtam el. Odajött a hotelemhez. A biztonsági őrök vitték el. Testőröm van, mert félek tőle. Több alkalommal bántott és fenyegetett meg.

A következő kommentben így folytatja Pamela Anderson:

Nem hiszem, hogy könnyen talpra fogok állni ebből. Nem vagyok ostoba. Sokszor éreztem, hogy hazudik, hogy kifogásokkal jön. De minden nap együtt voltunk – kivéve, ha dolgozni mentem. Ez mindig nehéz volt, mert nem bízott bennem? Nem volt önbizalma? Azt akarta, hogy mindig mellette legyek – hogy levideózzak minden helyet, ahova megyek? Hogy kivel? Megtanultam ezt normálisnak elfogadni. És azon kaptam magam, hogy én is ugyanezeket a nevetséges kérdéseket teszem fel?

A kérdőjellel ellátott kijelentéseknek itt vége, de a kommentek még folytatódnak:

Volt, aki végig tudta. David Lachapelle kezdettől fogva megmondta nekem, hogy [Rami] hazug. Hogy ne bízzak meg benne. Megmondta neki is, és rám nézett, és azt mondta, hogy Pamela, ez csak egy kaland. Ne menj bele a szíveddel. Nem hallgattam rá. Ezután nem engedte, hogy Davidet többször lássam. Egyenként távolította el az „őrült” barátaimat az életemből.

Fent David Lachapelle fotósról-filmrendezőről van szó, az alábbi kommentben pedig egy olyan kampányra utal Anderson, amiben Rami a kapcsolaton belüli erőszak áldozatává vált nők mellett állt ki:

Nem lett volna szabad, hogy ő legyen az arca [a kampánynak, aminek a témája] a nők védelme a kapcsolaton belüli erőszaktól. Vagy úgy általában a nők védelmének. Ezt – kizárólag – azért csinálta, hogy az imázsát javítsa. Az anyján kívül egyetlen nőt sem tisztel. De neki is folyamatosan hazudik – mind hazudnak. Nagyon fáj. Annyira, de annyira szomorú vagyok. Átélem ezeket az érzéseimet, aztán továbblépek.

Nem ez az első roppant csúnya celebszakítás a világtörténelemben, de azért ennek sajnos egyértelműen a különösen durvák között van a helye.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Pamela Andersont átverte és megcsalta sztárfocista pasija, szakítottak

A Baywatch sztárja hazugnak, narcisztikusnak, szociopatának és szörnyetegnek írja le instagramos kirohanásában exét, a világbajnok Adil Ramit.

40 · Jun 26, 2019 09:16am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments