A kétgyerekes anyuka nagyobbik fia, a 3 éves Nátán bölcsibe menet keserítette el édesanyját. A gyerek, akit általában az apja, Istenes Bence szokott az bölcsődébe vinni, azt kiabálta Csobot Adélnak, hogy nem szereti, ezzel vált valóra az énekesnő legnagyobb rémálma.  

Nátán éppen apás korszakát éli, amit egyértelműen édesanyja tudtára is hozott. Ahogy arról Csobot Adél beszámolt a Borsnak, a bölcsibe vezető kevesebb mint félórás utat a gyerek bömbölve tette meg, miközben azt kiabálta az anyjának, hogy nem szereti. 

Kedves anyukák! Kezeket fel! Ki az, akinek a gyereke ordította már azt zokogva, igazi mélyről jövő dühből, hogy: "Anya, én téged nem szeretlek!!"?? Jelentem: a kezem a magasban. Az én alig 3 éves fiam megtette. S ha nem lett volna elég, hogy ő a 23 perces út alatt egyébként végig zokogott, ahogy ezt a mondatot elordította: zokogtam én is

- nyilatkozott Adél, aki korábban már arról is mesélt, hogy kapcsolatukat Bencével igencsak megviseli, hogy szülők lettek. Nátán most 3 éves, míg a kisebbik gyerekük, Ádin tavaly született. 

Egyszer csak kezdődik az őrületes sírás-zokogás, hisztéria, kiabálás, hogy nem velem akar jönni, azonnal forduljunk vissza, mert ő inkább apával szeretne bölcsibe menni. Tizenöt perce vagyunk úton, és ő megállás nélkül zokog, majd egyszer csak azt kiabálja hátulról, ami szerintem minden anyukát brutálisan szíven üt: „Anya, én téged nem szeretlek, és komolyan apával akarok bölcsibe menni!“

– üvöltötte Adélnak Nátán, mire nála is elszakadt a cérna. A gyerek körüli reggeli teendőket általában Istenes Bence látja el, ám a műsorvezetőnek a fent említett reggel más, halaszthatatlan elfoglaltsága lett. 

Istenes Bence, aki nemrégiben nekünk adott interjújában azt is elmesélte, hogy miért youtubberkedik, miután tudomást szerzett a reggeli incidensről, egy szál virággal próbálta meg felvidítani a feleségét.