Fodor Zsókát a legtöbben a Barátok közt Magdi anyusának szerepéből ismerik, de a napi sorozatot 2009-ben otthagyta, és azóta elsősorban színházban szerepel. A Békéscsabai Jókai Színház művésze volt, de úgy érezte az utóbbi időben, hogy kollégái nem szeretik, ezért elment, békéscsabai lakását is eladta és Pécsre költözött.

Népszerű vagyok, ha kiírják a nevemet, telt ház van, de nincs már körü­löttem az a szeretetteljes légkör, amit igényelnék, amit megszoktam

– nyilatkozta Fodor Zsóka békéscsabai helyzetéről és színésztársairól.

A 76 éves színésznő a következőket teszi még hozzá többek között a színházváltás okairól a Borsnak adott interjújában:

Nem volt nyílt utálat, ellenszenv, de éreztem, hogy nem fogadnak be. Mosolyogtak, de mindenkinek dolga lett, egyedül ültem az asztalnál. Nem hiányzom ott. Úgy éreztem, nincs már rám szük­ség, hát eljöttem. Nem szerettek, én pedig szeretet nélkül nem tudok létezni.

Fodor Zsóka azt mondja, jól érzi magát Pécsen, ahol rengeteg munka és remek szerepek várják. Megnéztük a Békéscsabai Jókai Színház honlapját, ott egyelőre még szerepel a színházban dolgozó művészek listáján.

Azt pedig a Blikkben látjuk, hogy Fodor Zsóka egy bűnmegelőzési kampányba is beszállt, íme a police.hu videója: