A Való Világ második évadából, aztán meg A Nagy Ő című párkereső realityből ismert Molnár Anikóval kapcsolatban arról írtunk 2018 nyarán, hogy belebetegedett abba, hogy nincs pasija.

Nincs olyan társam, szerelmem, akivel teljes lenne az életem. Ezért is van az, hogy minden nagyobb betegség a nyaralások során jön elő, mert érzem, hogy nem a barátaimmal kellene utaznom, hanem egy férfival, akit szeretek, akivel kézen fogva tudok sétálni. Ez a legnagyobb baj, azt hiszem. Szóval eljött az idő, hogy a lelkemet kell rendbe tennem. Akkor leszek egészséges, ha lesz valakim

- mondta ezt akkor, amikor pár hónapja ért véget egy ötéves kapcsolata. Ezzel szemben most úgy néz ki, hogy sikerült megtalálnia az igazit. Szerelem volt első látásra, amiből aztán barátsággá alakult, végül pedig úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak az összeköltözéssel. Jelenleg egy hónapja élnek együtt.

A Bors azt írja, hogy Molnár Anikó Pomázon, egy otthonos kis házban él, aminek pincéjét alakította hálószobává, mivel elmondása szerint csak teljes sötétben és csendben tud a legjobban aludni. A ház tele van az általa megmentett kiskutyákkal, velük is alszik. De hogy viszonyul ehhez Molnár új párja? Abszolút elfogadta ezt a helyzetet.

Molnár Anikó Joshi Bharat műsorában mondta el, hogy a másoknak való megfelelési kényszerei miatt voltak pánikbetegségei. Rájött, hogy ennek semmi értelme, mert az ember nem tud színészkedni egy életen át. Nem beszélve arról, hogy a másoknak való megfelelés során az ember le is mond a saját boldogságáról.

Boros Lajos egészségügyi állapotáról legutóbb, 2018 szeptemberében azt írtuk, hogy jobban van.  A rádiós most a következő rövid üzenetet osztotta meg a Facebookon.

nos, gyerekek, hosszú távú lábadozás, tüdővíztelenítés, gyógyszertesztelés

Végezetül egy kis Való Világ. Jön egy tematikus hét, amiről egyelőre semmit nem lehet tudni, csak annyit, hogy lesz egy feladat, amiben kígyókkal, gyíkokkal, egyéb rovarokkal teli üveg küblikben kell könyékig matatniuk a lakóknak.