Demi Lovato számára mindenképpen emlékezetes év marad a 2018-as, hiszen lett egy gigaslágere a Clean Bandittel, de aztán pedig kórházba került kábítószertúladagolás miatt. És még nincs vége az évnek, de úgy tűnik, hogy még egy fontos esemény volt az énekesnő életében, szerencsére ez most megint pozitív változás: összejött valakivel. Az alábbi kép az elsők közül való, amik kettejükről készültek egy hónappal ezelőtt, itt éppen egymás kezét fogják.

Szóval a fiatalember neve Henry vagy Henri Levy (hol így írja, hol úgy), és pl. a heavy.com szedett össze róla néhány tudnivalót, kezdve azzal, hogy Levy és Lovato az elvonón ismerkedtek össze még pár évvel ezelőtt. Nem lehet tudni, hogy mióta és milyen státuszban vannak együtt, ezeknél a novemberi képeknél is még csak találgatni lehetett, hogy milyen kapcsolat van közöttük pontosan.

Henry Levy egyébként egy divatmárkát indított be és működtet, ami a márkanév szerint kiélt, gazdag gyerekeknek készít (szakadt) ruhákat (luxusárakon), Terry Richardson stílusát idéző marketinggel.

Az alábbi képen valamivel jobban látszanak, vagy kattintson tovább az e-online oldalára, mert náluk egészen friss képek is vannak, ami azt mutatja, hogy Lovato és Levy csókolózott a hétvégén.