Mint arról mi is beszámoltunk, pár napja derült ki, hogy Koholák Alexa egy másik nővel is osztozik 26 évvel idősebb férje vezetéknevén. Persze ez alapján sokan azonnal poliamor kapcsolatot vizionáltak, ám az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője hamar elébe ment a pletykáknak és a Mokkában tisztázta, hogy nem ÚGY vannak együtt a házasságban.

Sőt, valójában a másik asszony nem is mint egy másodlagos feleség, hanem mint gyermek van jelen a kapcsolatban.

A lényeg, hogy A Másik Nő, nevén nevezve: Évi, már korábban ismerte Alexa férjét, akire ő pótapaként tekint és emiatt döntött úgy, hogy szintén szeretné felvenni a Farkas vezetéknevet. Miközben pedig Alexa erről beszélt a műsorban, még el is pityeredett kicsit, mert olyan szép gesztusnak találja ezt.

De miről írnak még hajnalok hajnalán a lapok?

  • Csütörtök lévén nemcsak a napilapok felhozatalából tudtunk mazsolázni, hanem a Story magazinéból is, ahol két érdekes dologról írnak. Az egyik, hogy Havas Henrik nem tudja, visszatér-e a képernyőre valaha (erről itt olvashat bővebben), a másik pedig az, hogy Ambrus Attila felesége veszélyeztetett terhes (erről a témáról még több infót itt talál).
  • Eközben Cooky és menyasszonya a Blikk szerkesztőségében elárulták: már szeretnének egy második gyermeket a tízhónapos fiuk mellé.
  • Weisz Fanni pedig egy fejébe ültetett szerkezettel beszél - írja a Bors. Ez az jelenti, hogy a modell koponyájában egy különleges implantátum van, ami segíti a hallásban és a beszédben. 
  • És ha már testi dolgok:  ha még nem értesült róla és érdekli is, a Blikknek köszönhetően újra elolvashatja, hogy Emilio rengeteget fogyott.