Az ex-Victoria's Secret modell, Rosie Huntington-Whiteley már több mint nyolc éve él együtt Jason Stathammel, de még mindig nem házasodtak össze. Mondjuk van ilyen, lehet járni ezer évig is házasság nélkül, de a konvenciók kedvelői mindig fennakadnak azon, hogy ha egy párnak gyereke születik - nekik majdnem másfél éve jött világra a kisfiuk, Jack -, akkor mégis hol van már az a nyavalyás esküvő végre. 

Mert hogy házasodni ugye illik, kell, szükséges, kötelező, pláne, ha gyerek is van a képben. Nos, a 31 éves modell-színésznő talán végre kihúzza a háborgók méregfogát (vagy nem) azzal, hogy tett egy erre vonatkozó nyilatkozatot szerdán, a Universal Stúdióban, Califban. Amellett, hogy beszámolt új szépségszalonjáról, a Rose Inc.-ről, megválaszolta tehát a sokakat foglalkoztató kérést, hogy 

MÉGIS MIÉRT NEM HÁZASODTAK EDDIG ÖSSZE JASON STATHAMMEL.

 Nos, röviden azért, mert minden más fontosabb volt ennél. 

Talán egyszer ennek is eljön az ideje. Annyira sok volt a muna, aztán Jack is megszületett - akkor főként ezekre a dolgokra koncentráltunk. Nyilvánvalóan beszéltünk róla, sőt, várakozással tekintünk erre az időre, ugyanakkor nem annyira életbevágó számunkra. Így is nagyon boldogok vagyunk. Egyébként meg biztos sokkal szórakoztatóbb lenne az egész, ha Jack már akkorára nőne, hogy ő is részt tudna venni az esküvőn

nyilatkozta. Egyébként a tény, hogy ilyen boldogok, arra is választ ad, miért nem kell aggódunk, ha Jason Stathamet két nővel látjuk hazamenni, mert ő sem aggódik egy percig sem.