Emlékeznek még Melania Trump jókora botrányt okozó, "Engem tényleg nem érdekel, hát téged?" kabátjára, amit a családjuktól elszakított gyerekek látogatása során viselt? A 39 dolláros dolláros ruhadarab elég nagy bakinak bizonyult, sokan kiakadtak rajta, bár igaz, hogy a kabátot a gyerekekkel való találkozáskor nem viselte, csupán az oda és a visszaúton. Az eset idén júniusban történt, négy hónapot kellett várni arra, hogy a first lady elárulja, hogy miért pont ezt a ruhadarabot viselte a látogatáskor. 

Melania szóvivője az eset után azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy a Zara kabát „csak egy egyszerű dzseki, nincs rejtett üzenete”.

Melania pedig végre nyilatkozott az ügyről az ABC-nek, amiben azt állítja, hogy nem csak egy kabátról volt szó, hanem a ruhadarabnak valóban egyfajta rejtett üzenete volt.

Az egyértelmű, hogy nem a gyerekek miatt vettem fel a kabátot, azt csak a repülőre való le- és felszálláskor viseltem

– mondta el az ABC-nek adott interjúban.

De akkor kinek is?

Ez azoknak a baloldali sajtósoknak és embereknek szólt, akik kritizálnak engem. Meg akartam nekik mutatni, hogy egyáltalán nem érdekelnek. Kritizálhatnak, mondhatnak bármit, amit csak szeretnének, de ez nem fog meggátolni abban, hogy azt tegyem, amit helyesnek érzek

– folytatta a magyarázkodást a first lady. Az pedig már megint megosztó kérdés, hogy a médiának való üzengetésre megfelelő alkalmat talált-e Melania... 

Végül pedig így zárta le a kérdést a sokat kritizált elnökfeleség:

Gyakran megkérdezem magamtól, vajon ha nem viseltem volna azt a kabátot, akkor is ekkora médiafigyelem irányult volna rám? Jobban szeretném, ha arra figyelnének, hogy mit teszek, és nem arra, hogy mit viselek. 

Ami valljuk be, elég nehéz, ha az interjú közben a first lady épp gyarmatosítónak van öltözve, amivel szintén elég nagy botrányt okozott az első önálló útja során, Kenyában. Látják azt a kalapot a kép jobb oldalán, - na az verte ki sokaknál a biztosítékot, mivel a parafakalapot eredetileg a 19. századi felfedezők hordták, később pedig a katonatisztek, így az csakhamar az elnyomás szimbólumává vált.