Van egy Eurovisionworld nevű website, ahol minden évben már téltől kezdve lehet figyelni, hogy az azévi Eurovíziót ki fogja nyerni a fogadóirodák szerint. Az nyertes előrejelzése eléggé jól szokott nekik menni, mert tavaly eltalálták Hollandiát, tavalyelőtt pedig Izraelt, amint azt mindkét alkalommal hónapokkal előre meg is írtuk itt a Velveten. Nos, ha Magyarország nem döntött volna úgy, hogy idén nem indul az Eurovízión, akkor A Dalt megnyerő Rácz Gergőék valószínűleg kiemelkedően jól szerepeltek volna, legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy a Mostantól rekorddöntő népszerűségnek örvend itthon.

Na de a 2020-as Eurovízió a koronavírus miatt úgyis elmaradt, úgyhogy nem maradtunk le semmiről, vagy ha úgy nézzük, nem csak mi maradtunk le, hanem egész Európa. Mindenesetre a Eurovisionworld idén is összesítette a fogadóirodák forgalmát, és azt hozták ki, hogy a győztes Bulgária lett volna. Tekintettel arra, hogy ez a lista a korábbi években milyen pontosan előrejelezte a végeredményt, valószínűleg elfogadhatjuk, hogy ha idén meglett volna a dalfesztivál, akkor a nyertes Victoria lett volna a Tears Getting Sober című számmal, amit ön alább hallgathat meg.

A sztorinak itt vége is lehetne, de péntek este jött egy további meglepetés. Az Eurovízió híres arról, hogy hiába a hatalmas felhajtás, a dalfesztiválon jól szereplő számok is csak a legritkább esetben lesznek népszerűek a valós életben. Európa zenei népszerűségi listái közül a leginkább mérvadónak a hivatalos brit slágerlistát szokás elfogadni, és a legfrissebb kiadásban Daði Freyrtől a Think About Things a top40-ben szerepel, egészen pontosan a 34. helyen (az első egyébként új belépőként Lady Gaga és Ariana Grande duettje, a Rain on Me).

Ez azért figyelemre méltó, mert a Think About Things az Izlandot képviselő dal lett volna az idei Eurovízión, és a fogadóirodák szerint a negyedik helyen végzett volna. Bár nem szoktak különösebb sikert aratni a dalfesztivál dalai, ez a szám mégis top40-es sláger lett a briteknél az eladási-hallgatottsági összesítésben annak ellenére, hogy a dalfesztivált meg se tartották. Utoljára 2015-ben volt, hogy az Eurovíziós dalfesztivál bármelyik dala bejutott a hivatalos brit népszerűségi lista első 40 helyezettje közé (Måns Zelmerlöwtől a Heroes a 11. helyig kapaszkodott fel). Szép dolog a győzelem a dalfesztiválon, de nyilván még szebb, ha az ember dalát tényleg vásárolják-hallgatják is a tömegek Európa zeneszempontból legfontosabbnak tekintett országában, tehát bár Bulgáriáé a teoretikus győzelem, az izlandi induló egészen biztosan jobban járt Victoriánál a slágerlistás 34. helyezésével.

Szóval ez a hosszú hajú, kicsit kajlának tűnő, a koreót lenyűgöző flegmasággal toló izlandi fiatalember örülhet, mert az Eurovízióról ugyan lemaradt, de az angolok így is imádják. Ha van két perce, nézzen bele ön is a klipbe alább, illetve van Freyrrel egy szuper interjú a Popjustice nevű zseniális oldalon, amit szintén ajánlok mindenkinek, akit nem fárasztanak a betűk.