A Flyr norvég fapados légitársaság minden tevékenységét leállította és csődeljárást kezdeményezett.

A Flyr már régóta csak vegetál, azonban az utóbbi időszakban a vezetőség álláspontja szerint már a működés is ellehetetlenült, így csődeljárást kezdeményeztek a cég ellen.

A helyzet olyannyira kritikus, hogy időközben a jegyvásárlást, sőt az összes járatukat is törölték, így igencsak sok utas életét megnehezítették. 

Mint írták, az igazgatótanács azt követően döntött a csődeljárás megindításáról, hogy egy sikertelen tőkeemelési kísérlet után nem sikerült alternatívát találni a cég kritikus likviditási helyzetének rendezésére.

A légitársaság irányítását hamarosan bizonyára átveszi egy csődbiztos, hogy mentsék a menthetőt. A Flyr viszonylag új szereplő volt a piacon, 2020-ban indultak az első járatai. Már az indulás sem volt zökkenőmentes, hiszen éppen a koronavírus-járvány kellős közepén kellett újoncként betörniük a piacra, amely végül kudarcba fulladt. A norvég társaság 13 úticélra repült, a már megváltott jegyek tulajdonosainak pedig azt javasolják, hogy a kártyájuk kibocsátóján keresztül igényeljenek visszatérítést.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a román Blue Air is komoly likviditási gondokkal küzd, míg nemrég Angliában is becsődölt egy légitársaság. A Flyr egy búcsúvideót is megosztott a közlemény mellett:

(airportal.hu)

(Borítókép: Repülőgép. Illusztráció: Daniel Garrido/Getty)