A hazai tőzsde legnagyobb forgalmú, leglikvidebb és legnagyobb kapitalizációjú értékpapírjai közül az OTP részvényei estek a legnagyobb mértékben

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) forgó legnagyobb kapitalizációjú (a tőzsdei kapitalizáció azt mutatja meg, hogy a piac árazása alapján mennyit ér egy társaság az adott pillanatban – a szerk.) részvények mozgása (BUX-index) 2,5 százalékos mínuszban fejezte be a hét első napját az utolsó záróértékéhez képest. A Portfolio.hu beszámolója alapján a BUX-index jelenleg az 50 és a 200 napos mozgóátlaga fölött áll, így közép- és hosszútávon emelkedő trendről beszélhetünk, ugyanakkor a 20 napos mozgóátlaga alá került, ami rövidtávon csökkenő trendre utal.

A vezető magyar részvények esetében vegyes mozgás volt megfigyelhető: a Richter árfolyama 0,6 százalékkal, míg a Magyar Telekom árfolyama 0,5 százalékkal került feljebb.

Eközben a Mol árfolyama 3, míg az OTP árfolyama 4,8 százalékos mínuszban áll.

via GIPHY

A közepes kapitalizációjú magyar vállalatok ellenben remekül teljesítettek: az Appeninn és a Waberer's állt a lista élén 4,2, illetve 2,3 százalékos emelkedéssel, a 4iG és a BIF árfolyama szintén emelkedett, de 3,2, illetve 5,6 százalékos növekedésükkel így is sereghajtók voltak.

A legnagyobb forgalom ma az OTP papírjaiban volt. A hírportál rámutat, hogy a vállalat részvényei összesen 9 milliárd 100 millió forint értékben cseréltek gazdát. A Top5-ben szerepelt még a Mol, a Richter, a Nutex és a 4iG részvénye is.

(Borítókép: Részvényárfolyamok alakulása. Illusztráció: Getty Images)