Egyes tudósok szerint a Földön kívüli élet felfedezésének küszöbén állunk. Bár egyelőre megdönthetetlen bizonyítékot nem hozott nyilvánosságra a NASA, rengetegen számoltak be idegen égi testek észleléséről. Legutóbb Kijev fellett. 

Számos külföldi portál tudósított arról, hogy több idegen égi jelenséget is láttak Kijev és környéke felett. Még az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Fő Csillagászati Obszervatórium jelentései is állították, hogy speciálisan kalibrált kamerákkal több tucat azonosítatlan repülő tárgyat figyeltek meg az égbolton, ugyanazon a helyszínen.

A kutatók állítása szerint az objektumok természete nem világos, azonban a különböző beszámolók szinte teljesen egyeztek, főként az azonosítatlan repülő tárgy sebességét és méretét illetően:

3-12 méter szélesek, és akár 53 000 km/órás sebességgel is haladhatnak.

Egy speciális technika segítségével ukrán csillagászok képesek voltak rögzíteni ezeket a jelenségeket, az elkészült felvételeket pedig nyilvánosságra is hozták.

Az azonosítatlan repülő objektumok vizsgálatát egyelőre leállították, ugyanis feltételezhetőn az orosz-ukrán háborúhoz van közük, vagyis valószínűsítik, hogy katonai eszközök lehetnek, amik túl rövid ideig láthatók ahhoz, hogy azonosítani lehessen őket.

(Player/Blikk)

(Borítókép: UFO. Fotó: GettyImages)