A nyári szezonban a szendvicssütők és a grillek jelentős igénybevételnek vannak kitéve. Ezért fontos figyelmet fordítani a karbantartásukra és a takarításukra, mert így elkerülhető a sütőlapok idő előtti cseréje.

„Ahogy minden konyhai éskisháztartási gépre, úgy ezekre is igaz, hogy első használat előtt mindig célszerű elolvasni ahasználati útmutatójukat, így kivédhetők a nem megfelelő tisztításból adódó problémák” – hívta fel a figyelmet Nagy Tamás, a Sencor szervizvezetője.

Az elektromos szendvicssütőknél általánosságban véve a leginkább a felületi sérülések elkerülésére szükséges odafigyelni. Amennyiben sütőlapjuk megsérül, vagy megkarcolódik, akkor idővel a rajtalévő bevonat leválhat és tönkre mehet.

„Hozzánk a legyakrabban azért fordulnak, mert érdeklődnek,van-e az adott készülékhez pót szendvics-, vagy gofri sütőlap, ami nem csoda, hiszen elővigyázatlanság miatt ezek mehetnek a leghamarabb tönkre” – magyarázta Nagy.

Beépített vs. kivehető sütőlapos

A szendvicssütők terén vannak kivehető, illetve beépített sütőlappal rendelkező változatok. Utóbbi esetén meglehetősen körültekintően kell eljárni a karbantartásnál, mert vigyázni kell arra, hogy nefolyjon be sehová víz a készülék belsejébe. Ha ez mégis megtörténne, akkor érdemes az ilyenkészülékeket fejjel lefelé egy mosogatóruhára fektetni, hogy ki tudjon belőlük folyni a víz. A kivehető lapos szendvicssütőket egyszerűbb takarítani, hiszen ezeknél a sütőlapokat általában be lehet tennia mosogatógépbe, vagy könnyedén el lehet őket mosni folyóvíz alatt egy puha szivaccsal. Nagyon makacs szennyeződéseknél pedig az áztatás jelenthet megoldást.

Kontaktgrillek

A kontakt grilleket általában rácsos, illetve sima felületű sütőlapokkal látják el.

„Ezek igen könnyentakaríthatók, hiszen ezeket mosogatógépben is el lehet mosni. Mivel sütőlapjaik integrált, vízállófűtőszállal rendelkeznek, nem baj, ha víz éri őket” – mondta a Sencor szakértője. A sütőlap mellett a kontakt grilleknél oda kell még figyelni a csepegtető tálca takarítására is, mert adott esetben a tárolásnál kifolyhat belőlük a benn felejtett zsiradék, kellemetlen szagokat okozva ezáltala konyhában.

A grill sütőlapoknál ugyancsak nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy tisztítás vagy használatközben ne sérüljön meg a sütőlap bevonata.

„Sajnos időről-időre találkozunk olyan cserére szoruló grill lapokkal, amelyek azért karcolódtak meg, mert a felhasználó többször is inkább villávalfordította meg rajta a húst. Ez azért baj, mert a karcolódásoknál a hús már le tud égni, ami pedig azteredményezi, hogy nehezebb lesz tisztítani a sütőlapot”

– figyelmeztetett Nagy Tamás. Hozzátette:könnyebb lehet a takarítás akkor, ha a sütés előtt egy papírtörlővel leitatjuk a felesleges húspácot ahússzeletekről. Így ugyanis sokkal kevesebb zsiradék éghet rá a sütőlapra, ezáltal pedig a tisztításis sokkal kevesebb vesződséggel fog járni.

Általánosságban véve elmondható, hogy mind a szendvicsütő, mind pedig a kontakt grillsütőlapjainak tisztításához nincs szükség speciális oldószerre, a sima mosogatószerrel kevert vízelegendő lehet. Másfajta, agresszív oldószerek rongálhatják a sütőlapok bevonatát, szélsőségesesetben akár le is oldhatják a tapadásmentes védő bevonatot. Megfelelő odafigyeléssel teháthosszú éveken át szolgálhatják a felhasználókat a szendvicssütők, illetve a grillsütők.