Számtalan felmérés készült már arról, hogy milyen gyakran élnek nemi életet az emberek, s b ár az intimitás egy jól működő kapcsolat természetes velejárója, sokaknak nagyon nehéz beszélni a szexről, és sokan nem merik elmondani párjuknak, mire vágynak. 

Nem vagyunk egyformák: van, akinek heti két alkalom még fiatalon is bőven elég, másnak naponta lenne igénye intim együttlétre. Egyénfüggő, ki mennyire él szexuális életet, e téma pedig a kutatókat is erősen foglalkoztatja. Ezúttal az Archives of Sexual Behavior 2017-es, Amerikában végzett tanulmányát idézzük.

A szakértők arra voltak kíváncsiak, milyen gyakran élnek nemi életet a legboldogabb párok. A 2017-ben publikált és összesen 26 ezer résztvevőt számláló tanulmány szerint

egy átlagos felnőtt évente 56 alkalommal szexel, azaz nagyjából

heti egyszer szeretkezik.

A házasságban élők körében ez a szám 51 volt. A kutatók szerint ennyi kell a boldog kapcsolathoz. Dr. Logan Levkoff szakértő azonban kiemeli, hogy legfontosabb mégsem az, hogy a nagy átlaghoz képest hányszor szeretkezik az ember, hanem az, hogy ez számára elegendő és kielégítő-e.

via GIPHY

Mivel sokan félnek attól, hogy nem szeretkeznek elég sűrűn, vagy hogy túlzásba viszik a dolgot, Levkoff elmondta:

Az a lényeg, és az számít normálisnak, amikor a szeretkezés mindkét fél számára kielégítő. A kommunikáció kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy mindkét fél elégedettnek érezze magát

– magyarázta Levkoff. A felmérésből kiderült az is, hogy azok a párok sem vallották boldogabbnak magukat, akik hetente többször szexelnek, azok pedig, akik ritkábban, például csak két-három hetente bújnak ágyba párjukkal, kielégületlenségről számoltak be.

A tanulmány szerzői ugyanakkor hangsúlyozzák, minden ember, minden kapcsolat más, ezért nincs a hosszú boldogságnak egyetlenegy varázsreceptje, írja az nbcnews nyomán a Life.  A ragaszkodást és a szerelmet néha jobban megmutatja az együtt töltött minőségi idő és az érintés, mint a szex mennyisége.