Ha nem eléggé barna a bőre, Jimmy Featherstone a házát sem hagyja el. A 22 éves fiatalember tisztában van azzal, hogy az egészségét kockáztatja, de nem tud – és nem is akar  leállni azokkal az illegális barnító injekciókkal, amelyeket az interneten szerez be. 

Az angliai Hull településen élő féfi hetente 1000 fontot (megközelítőleg 430 ezer forintot) is elkölt ezekre a szerekre, pedig pontosan tudja, hogy az úgynevezett melanin pigment termelődését elősegítő injekcióknak beláthatatlan mellékhatásai lehetnek – írja a Daily Mail.

Az önbarnító kencékkel 15 éves korában kezdett el kísérletezni, miután elleste az anyjától, hogyan kell felvinni azokat a bőrére. Szoláriumba is ekkor kezdett járni. Az első injekciót 18 éves korában adta be magának, melyet követően két napig ki sem bírt kelni az ágyból, annyira lebetegedett. De még ez sem tántorította el őt. 

Sokkal jobban érzem magam, ha barna a bőröm. A házat sem hagyom el, ha nem vagyok eléggé lebarnulva

– magyarázta Featherstone. Hozzátette: nagy vágya az is, hogy úgy nézhessen ki, mint Ken baba. Évente 10 ezer fontot (4,29 millió forintot) költ szépészeti beavatkozásokra, például botoxra és ajakfeltöltésre.

Egy szakértő, dr. Sara Kayat szerint a fiatalember az életével játszik, de Featherstone mindenképpen ki akar tűnni a tömegből. 

Most, hogy ezt sikerült elérnem, még ennél is feltűnőbb szeretnék lenni. Szeretem a plasztikát! Tudom, hogy nem mindenkinek tetszem így, de én boldog vagyok 

– szögezte le az önbarnító- és plasztikfüggő fiatal.