Ahogy a koronavírus-járvány harmadik évéhez közelítünk, elmondható, hogy az emberek világszerte hozzászoktak a maszk viseléséhez, a biztonságos távolság tartása pedig már-már a mantrájukká vált. Egy japán étterem gondolt egyet, és olyan ötlettel állt elő, hogy azokat is közelebb hozza egymáshoz, akik félnének bárkivel is egy asztalhoz ülni.

Bár az oltás felvétele sokat segít a biztonságérzeten, egyesek ennek ellenére is félnek a vírustól, és inkább nem járnak társaságba. Ha valahova kötelezően viszi az útjuk, akkor is maszkot húznak, és senkihez sem lépnek másfél méteren belül. Nekik mindennél jobban hiányozhat egy felhőtlenül elfogyasztott vacsora a családdal, barátokkal. 

ezek az emberek Mostantól gond nélkül megadhatják magukat a pillanatnak japánban, egy tokiói étterem újításának köszönhetően!

A japán fővárosban működő vendéglátóhely ebben a hónapban indította el Tokiói Lámpás Vacsora néven futó kampányát, amelynek lényege, hogy az emberek maszk nélkül élvezhessék egymás közelségét egy vacsoraasztalnál, miközben biztonságukról a fejük fölött lévő lámpa meghosszabbított, átlátszó búrája gondoskodik.

 A dizájnosan megtervezett lámpások több szempontból is előnyösebbek a szájmaszkokkal szemben: 

  • az asztalnál ülők láthatják egymás arcát és mimikáját
  • tisztán értik egymás beszédét
  • borítékolhatóan egyetlen kórokozó sem jut át egyik emberről a másikra.

Az ötletet egyébként a japán kultúrából merítették, amelynek mindig is fontos elemei voltak a különböző lámpások. Az éttermi darabokat egy, az 1603 és 1868 közötti Edo-korban alapított kiotói vállalat gyártotta.

Méretüket tekintve a lámpások 75 centi átmérőjűek és 102 centi magasak. Nagy, átlátszó részük 0.15 milliméter vastagságú PVC-ből készült. A tervezők arról is gondoskodtak, hogy az alatta ülő személy szép megvilágítást kapjon: a búrákba lámpákat építettek be, amelyek lágy fénnyel világítják meg az arcot.

A lámpás vacsorák az étterem egy 40 négyzetméteres, privát termében kapnak helyet, amelyet óránként 5-6 alkalommal átszellőztetnek. A különös élmény csoportok számára 30 ezer yenbe, közel 82 ezer forintba, személyenként pedig 21 ezer 780 yenbe, azaz 59 ezer forintba kerül. Az ár tartalmaz egy úgynevezett nippon cuisine vacsora menüt, amely japán hozzávalókból készült ételeket foglal magában francia konyhatechnikákkal elkészítve.

(Design Boom)