A közösségi média árnyoldalairól és természetesen lehetőségeiről is több cikkünkben írtunk már, az utóbbi évek legőrültebb kihívásairól vagy challenge-eiről viszont még nem, úgyhogy most meg is mutatjuk őket. Figyelem! A cikkben szereplő összes challenge veszélyes, ne próbálja ki őket!

Óvszerkihívás

Először meg kellett tölteni egy óvszert vízzel, majd ráhúzni valakinek a fejére. Persze mindezt fel is kell venni telefonnal, az már más kérdés, hogyan tudják kiszabadítani az áldozatot a vizes koton szorításából. Nemcsak groteszk, veszélyes is. 

Tüzes kihívás

Könnyű kitalálni, miről van szó, ugye? A kihívás lényege, hogy az erre vállalkozóaknak meg kellett magukat gyújtaniuk. Az első ilyen videót 2012-ben töltötték fel az internetre. Sokan súlyosan megsérültek a challenge miatt, például Fernando Valencia, aki körömlakklemosót locsolt magára, és azt gyújtotta meg. 

Figyelem! Az alábbi videó megtekintése csak erős idegzetűeknek ajánlott! 

Fahéjkihívás

Ha sütibe tesszük, oké. Az is, ha a kávénk tetejét szórjuk meg vele, esetleg a gyümölcssalátánkat. Na de hogy egy egész kávéskanálnyit megegyünk egyszerre? A hülyéskedés életveszélyes: az apró porszerű fajék apró szemecskéi ugyanis a légcsőbe mehetnek és akár fulladást is okozhatnak. 

 Jegesvödör kihívás

A 2014-es kihívás lényege az volt, hogy egy jéggel teli vödröt kellett a fejünkre borítani, mármint persze csak azoknak, akik elég elvetemültek voltak hozzá. A challenge-nek halálos áldozata is lett, Ázsiában pedig demonstrációt is tartottak ellene.

Üvegkupakos kihívás

Íme egy másik őrület, nem is olyan régről, tavalyról, de legalább ezt senki nem nevezheti életveszélyesnek. A lényege, hogy egy rúgással le kellett repíteni egy üvegnek a tetejét. A challenge-et sok sztár is bevállalta, Mariah Carey pedig egész meglepő módon gondolta újra. 

Próbababa kihívás

Ez a challenge is 2016-ban tombolt. Itt a lényeg, hogy egy embernek vagy embercsoportnak mozdulatlanságba kellett dermednie úgy, hogy közben megjelenítenek valamilyen eseményt. A kihívást még a hírességek is kipróbálták, például Barack Obama vagy Hillary Clinton. 

Szemgolyó kihívás

Ez az őrület Magyarországon annyira nem terjedt el szerencsére. A kihívásban résztvevő fiatalok a szemükbe öntöttek valamilyen tömény alkoholt, például vodkát vagy whiskyt. 

Jég és só kihívás

Ha egy jégkockát megsózva a bőrére rakná, égető fájdalmat érezne. Erről szólt ez a kihívás: a jég és a só kémiai és fizikai kölcsönhatásai a bőrre fagyási sérüléseket okoz, a kihívás résztvevői pedig azzal versenyeztek, ki bírja tovább a fájdalmat, vagy ki tud szebb mintát a bőrébe égetni.