A skandináv krimi egyik leghíresebb képviselője a Hipnotizőrt is jegyző Lars Kepler. A név mögött egy házaspár, Alexandra Coelho Ahndoril és Alexander Ahndoril áll, akik Svédországból a múlt héten Magyarországra utaztak, hogy népszerűsítsék új könyvüket, a Nyúlvadászt. A szerzőpáros a közös munka nehézségeiről, és arról is beszélt, hogy hogyan néz ki a „valóságban” Lars Kepler.
Alexandra és Alexander egy partin ismerkedtek meg, ahol azért mutatták be őket egymásnak, mert a keresztnevük szinte betűre pontosan megegyezik. Az ismerkedésből kapcsolat, abból pedig házasság lett. Az akkor már íróként dolgozó Alexander meggyőzte az eredetileg színésznőnek tanuló Alexandrát, hogy a színészkedés helyett legyen inkább ő is író.
Hogyan alkottátok meg Lars Keplert?
Alexandra Coelho Ahndoril (ACA): Mivel akkor még kicsik voltak a gyerekeink, először egy gyerekkönyvet szerettünk volna írni, de rengeteget veszekedtünk rajta, nem tudtuk összeegyeztetni a stílusunkat. Aztán belekezdtünk egy színdarabba, ami még nagyobb kudarcba fulladt.
Alexander Ahndoril (AA): Ekkor találtuk ki Larst, egy harmadik személyt, akinek a stílusával mindketten tudtunk azonosulni. Azelőtt sosem írtunk krimit, de Larsszal működött. Azért is kezdtünk álnéven írni, mert ezt megelőzően már mindkettőnknek jelentek meg könyvei a saját nevünkkel, nem akartuk, hogy ez rányomja a bélyegét a közös munkánkra. Amíg a svéd média ki nem derítette, a szüleink sem tudták, hogy mi vagyunk Lars Kepler.
Ha ennyire nehezen indult a közös munka, miért ragaszkodtatok mégis ahhoz, hogy együtt dolgozzatok?
AA: Az írás a legmagányosabb munka. Ha elmondod, miről szól a történet, mielőtt leírnád, elveszíti a varázsát. Ezért hosszú hónapokig muszáj vagy titokban tartanod, miről gondolkodsz, min dolgozol.
ACA: Most egymás mellett ülve dolgozunk. Miután megírjuk az éppen aktuális részt, átküldjük a másiknak, hogy nézze át. Annyira összefonódik a munka, hogy sokszor a végén már azt sem tudjuk eldönteni, ki melyik részt írta.
Tudjátok, hogyan néz ki a képzeletbeli Lars Kepler?
ACA: Alexander még képet is csinált róla. Szakállas, öregebb, mint mi és nagyon félénk. Régebben tanár volt, de történt vele egy tragédia, ami megváltoztatta és sosem beszél róla. Emberfóbiás, és egy hajléktalanotthonban él, ott dolgozik és ott is írja a regényeket.
AA: Mivel reggelente teát iszik, Sandra (azaz a szerzőpárból a feleség – a szerk.) is átszokott a kávéról a teára.
Mivel magyarázzátok, hogy a skandináv krimi ennyire népszerű az egész világon?
AA: Skandináviában már az 1960-as évek óta népszerű. Nálunk szerintem azért, mert az emberek ezekben az években elfordultak az egyháztól, és már nem a papoktól várták a segítséget lelki gondjaikra. A könyvek váltak azokká a fórumokká, ahol valamilyen válaszokat kaphattunk a minket foglalkoztató kérdésekre. A skandináv krimi az ittről és a mostról szól, olyan társadalmi problémákat érint, amiket mindenki lát és sokakat foglalkoztat is. A skandináv krimikben a legszélsőségesebb helyzetekbe sodorhatod a karaktereidet, de a könyv kezdetén uralkodó káosznak a regény végére mindig meg kell oldódnia.
Van különbség a skandináv és az amerikai/angol krimik között?
ACA: A hagyományos angol krimik általában arisztokratikus körökben játszódnak és nincsenek annyira kihegyezve a társadalmi problémákra. Nem hinném, hogy nagyon külön kéne választani a skandináv és a többi krimit, talán mi sem felelünk meg minden szempontból a hagyományos skandináv krimiknek.
A legnagyobb könyvsikeretek a Hipnotizőr , amiről még Pink is olvasott, sőt nagyon dicsérően nyilatkozott róla. Mennyire követitek nyomon a könyveitek utóéletét a közösségi médiában?
ACA: Nekünk a fejünkben élő sztorihoz kell hűnek lenni, arra figyelünk. Nem hagyjuk, hogy befolyásoljon, amit a többi ember mond. Persze, nagyon örülünk a pozitív visszhangoknak, most már nagyon sok Pinket fogok hallgatni (nevet).
Mit gondoltok a könyvből készült filmről?
AA: Csak akkor mutatták meg a filmet, amikor már kész volt, nem vontak be a forgatás részleteibe. Nem gondoljuk, hogy a címén kívül sok köze lenne a könyvhöz.
ACA: Most Hollywooddal tárgyalunk, a Paramounttal, akik filmet és sorozatot is készítenének a könyveinkből. Ők már teljesen bevonnak, de még nagyon az elején járunk, jelenleg a szövegkönyvön dolgozunk.
A tetovált lányból is készült film, svéd és amerikai változat is. Az utóbbiban már nem is érezhető, hogy egy svéd történetről van szó, nagyon amerikai lett. Nem féltek, hogy a ti regényetek is hasonló sorsa jut?
ACA: Ha a történet koherens, semmi baj. Én szeretem A tetovált lány amerikai változatát is, a lényeg, hogy értelmes és kerek legyen a történet.
A könyveitekkel csak szórakoztatni szeretnétek az olvasóitokat, vagy valamilyen üzenetet is át szeretnétek adni?
AA: Ez nem csak a mókáról szól. Az üzenetnek nem kell láthatóan benne lennie, nem úgy kell elképzelni, hogy először egy üzenetet fogalmazunk meg, és utána kezdjük írni a történetet. Maga a cselekmény az, ami elgondolkodtat, érzéseket hív elő belőlünk. Minden krimi az emberi természetet vizsgálja. Arra kell rájönnünk, hogy ez a műfaj egy nagyon jó platform arra, hogy arról beszélhessünk, amit a környezetünkben tapasztalatunk. A „szórakoztató része” csupán annyi, hogy a végén muszáj megoldásokkal szolgálnunk. Ez a valódi bűnügyek esetében nem mindig van így.
A három lányotok is olvassa a könyveiteket?
ACA: A legkisebb még nincs 15 éves, így ő még fiatal a krimikhez és a legidősebb lányunk, aki 18 éves, szintén nem olvassa őket, ahogy az én anyám se, mivel az ő ízlésének túl erőszakosak. A középső lányunk azonban nagyon jó olvasó, sokat és gyorsan olvas, jó észrevételei vannak a regényeinkről.
Házasok vagytok, egy háztartásban éltek, egy szobában dolgoztok. Sosincs elegetek a másikból?
AA: Ne úgy képzeld el, mintha egymás megszállottjai lennénk, nem vagyunk állandóan együtt. Ez a felállás azért működhet, mert egyenlőek vagyunk a kapcsolatunkban. Mivel a munkát is megosztjuk egymással, a ház körüli teendőket, gyereknevelést is meg kell osztanunk. Olyan nincs, hogy én kijelentem, hogy befejezek egy fejezetet, Sandrának pedig megparancsolom, hogy addig főzzön vacsorát vagy mosogasson el.
ACA: Az egymás iránti őszinteség és a tisztelet a lényeg, amit a közös munka még jobban erősít. Muszáj őszintén kritizálni a másik írását, mert mindketten azt szeretnénk, hogy egy jó könyv szülessen belőle. Ebből a szempontból a közös írás inkább erősíti a kapcsolatunkat, minthogy problémákat okozna.