Ha hétfőn esetleg úgy érezné, hogy legszívesebben eret vágna magán, akkor egyrészt ne tegye, másrészt nyugodjék meg: ezzel egyrészt nincs egyedül, másrészt tök nyomós oka van rá. Legalábbis egy Cliff Arnall nevű életvezetési tanácsadó ezt állítja, amióta 2005-ben rájött, hogy minden évben

január harmadik hétfője (idén ez január 21-ére, azaz most hétfőre esik) az év legdepresszívebb napja.

Ezt Arnall Blue Mondaynek, azaz Lehangoló Hétfőnek nevezte el, és vezette be a köztudatba. Megállapítása alighanem megállja a helyét, ugyanis még senki nem állt le vele vitatkozni a témában, sőt, tudósok bizonyítékokkal is alátámasztották.

Tehát miért rühelljük szinte egyhangúlag január harmadik hétfőjét? Nos, eleve dolgozni kell menni, tehát vége a hétvégének, ráadásul már az ünnepek is lezajlottak. A napok rövidek, az időjárás általában szürke és nyomasztó (a met.hu szerint nálunk idén felhős, hószállingózós-havazós idő lesz, -1 és +3 fok közötti hőmérséklettel), és még iszonyú sok van hátra a télből. És a következő karácsonyra is rengeteget kell várni.

via GIPHY

Na meg persze az emberek jó része már úgyis lemondott arról, hogy kicsit is betartsa az újévi fogadalmát, így nem motiválja igazán semmi, és ha nem január végén vagy február elején van a születésnapja, akkor nem is nagyon van mit várnia. Persze ez nyilván nem igaz, de így érezzük, és nagyon nehéz tenni ellene. Pláne, amikor a fejünk felett lebeg a tudat, hogy elköltöttük az isten pénzét is karácsonyra, és mint a messiást, úgy várjuk a következő fizetést, amit, nos, nem mostanában fogunk megkapni.

Az msn.com cikke azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ugyan nyomasztó nap a Blue Monday, mégsem érdemes felkötni magunkat miatta, mert az egyrészt fáj, másrészt nem egészséges, és hát teljesen értelmetlen is, hiszen hamar véget fog érni, ahogy az egész január is. A cikk ezért egy csomó jó tanáccsal szolgál arra vonatkozóan, hogyan dobjuk fel kicsit a hangulatunkat, már ha ezek éppen nem magától értetődő dolgok: sportoljon, fusson a szabad levegőn (hidegben még több kalóriát égetünk, és ha még a nap is süt, némi D-vitaminhoz is hozzájuthatunk, amihez télen nem olyan könnyű, kivéve, ha étrendkiegészítőket szedünk, de azért az nyilván nem ugyanaz). Persze sport helyett meditálhat is, megtervezheti a nyári utazást, rámosolyoghat egy idegenre vagy megölelhet valakit (higgye el, ezek is tök jól esnek ám), vagy tehet bármit, a lényeg, hogy jót tegyen a lelkének.

Akár új hobbiba, kalandba, karrierbe fogunk, a január a lehető legjobb időszak arra, hogy nagy döntéseket hozzunk az év további részére

– világított rá a lényegre Arnall.