Egy friss tanulmány szerint 2040-re már simán átvehetik az utak felett az uralmat az önvezető kocsik, ez pedig meg fogja változtatni a hozzáállásunkat az autózáshoz, ami az élet sok területére hatással lesz. Például vélhetően az emberek sokkal többet fognak szexelni a kocsikban - olvasható az előrejelzésben.

A tanulmány ugyanis azt vizsgálta, hogy az önjáró autók milyen hatással lesznek az emberek viselkedésére és a turizmusra. Így jutottak arra a következtetésre, hogy mivel megnövekszik a sofőrök szabadideje az autójukban, ezért a vezetésen kívül más dolgokkal fogják elfoglalni magukat, míg eljutnak A pontból B-be. Ezek közül az egyik lehetséges opció az lesz, hogy szexeléssel ütik majd el az idejüket, de vélhetően többet fogunk enni és pihenni is út közben, és így az autók hamarosan a kisebb hotelek konkurenciájává válhatnak.

A kutatás egyik vezetője, Scott Cohen, úgy véli, kocsigyártók hamar idomulni fognak a vásárlóik megváltozott autózási szokásaihoz és azt mondja, talán nem túlzás előrevetíteni, hogy a jövő automobiljait amolyan pihenő/szexelő helységekként alakítják majd ki. Ez a változás pedig még a szexiparra is hatással lehet olyan formában, hogy a bordélyházak is átköltözhetnek majd az autókba.

Forrás: FastCompany