Különös Guinness-rekordot döntött meg Nádaski Attila.

Nádaski Attila évtizedek óta lép fel Elvis-imitátorként, most a Miskolci Egyetemen szeretne Guinness-rekordot dönteni, ahol egyébként tavaly mesterdiplomát szerzett az Egészségtudományi Karon.

Elvis Presley ugyan már 46 éve halott, de a mai napig nagyon sok imitátora van világszerte, akik nemcsak dalait éneklik előszeretettel, de öltözködésükkel, hajviseletükkel is az egykori legendás énekes előtt tisztelegnek. Az imitátorok közül nem egyszerű feladat kiemelkedni, de a miskolci Nádaski Attilának egy Guinness-rekorddal sikerülhet felhívni magára a figyelmet:

a Miskolci Elvis néven is ismert előadó ezekben a percekben is Elvis dalait adja elő a Miskolci Egyetemen, ahol a cél legalább 51 órán keresztül énekelni.

Attila idén 51 éves, ezért az 51 órát célozta meg, vagyis két teljes napon és három órán át kell előadnia a rock and roll legnagyobb klasszikusait. Óránként tíz perc szünet engedélyezett, amiket akár össze is vonhat. A pihenők alatt többször is átöltözött, és a folyadékpótlásról is gondolkodik.

Lényeges és nehezítő körülmény, hogy egy kétórás blokkokban nem hangozhat el kétszer ugyanaz a szám, ezért összesen 69 dalt válogatott magának.

A jelenlegi világcsúcs 43 óra 11 perc és 11 másodperc. A Miskolci Elvis pénteken teljesítette az 51 órás célidőt, így már csak a Guinness bizottságának kell hitelesítenie a rekorddöntést. 

 (instylemen.hu)

(Borítókép: Mikrofon kézben. Illusztráció: Jason Hosking/Getty)