A régi hagyományokhoz híven olajfestményen örökítették meg III. Károlyt. A 74 éves uralkodóról az a művész készített képet, aki II. Erzsébetet is megfestette nyolc évvel ezelőtt.

III. Károly hivatalos koronázása májusban lesz esedékes, ám az első királyi portré már el is készült róla. Az olajfestményt Alastair Barford festőművész készítette, aki a lehető legbensőségesebb módon szerette volna ábrázolni az uralkodót.

Éppen ezért a koronázási palást és az ünnepi díszek helyett egy kék öltönyben, fehér ingben, rózsaszín nyakkendővel festette meg őt. 

Az eredeti, klasszikus hagyományoktól eltérően III. Károly nem állt modellt a művésznek, Barford fotók és vázlatok alapján készítette el a képet két hét leforgása alatt. A festményt nemrég leleplezték a nagyközönség előtt, közzétették a közösségi médiában, valamint címlapképe lesz a március 30-án megjelenő Illustrated Coronation Edition című ünnepi kiadványnak.

III. Károly a 74. születésnapja előtt vette át édesanyja, II. Erzsébet helyét a trónon, aki 2022. szeptember 8-án hunyt el. Alastair Barford a néhai királynőt is megfestette még 2015-ben, a munka saját bevallása szerint óriási kihívást jelentett a festő számára.

Az örökös, III. Károly koronázására május 6-án, szombaton kerül sor a Westminster Abbeyben. A korábbi koronázásokhoz képest a ceremónia némileg módosul annak érdekében, hogy több vallást, kultúrát és közösséget képviseljen az Egyesült Királyságban, és rövidebb lesz, mint II. Erzsébet 1953-as koronázása.

(Femina)

(Borítókép: III. Károly király. Fotó: Getty Images)