Ismét kiadta a világ legboldogabb országainak listáját a World Happiness Report. Bár az első hely évek óta változatlan, így is történtek meglepetések.

Az életkörülmények és az emberek érzései alapján állította össze a legboldogabb országok idei listáját a World Happiness Report. A dobogó első fokán immár hatodik éve Finnország tetszeleg, azt a sorban a többi skandináv ország követi, de előkelő helyen szerepel például Izrael és Hollandia is.

A felmérés során a különböző országokban élőknek egy 10-es skálán kellett értékelniük, hogy mennyire érzik magukat boldognak, elégedettnek, illetve hogy véleményük szerint sikerült-e fejlődniük az elmúlt évek nyomása alatt.

via GIPHY

A kutatók értékelték továbbá az adott nemzet egészségügyi helyzete, a személyek saját szociális hálója és jövedelmi viszonya szerinti elégedettséget, az országban tapasztalható korrupció mértékét, valamint a „a döntéshozás szabadságának” érzését.

Mindennek alapján a vizsgált 137 országból Magyarország az 51. helyen végzett, az első helyre Finnország, az utolsóra Afganisztán került.

A régiónkból mindössze két ország, Ausztria és Csehország került be az első 20 helyezett közé, ahova újdonság, hogy az idei évre Litvániának is sikerült felküzdenie magát. Az első 10 helyen többnyire északi és nyugati országok, valamint egy közel-keleti és egy szigetország szerepel.

A top 10-es lista

  1. Finnország
  2. Dánia
  3. Izland
  4. Izrael
  5. Hollandia
  6. Svédország
  7. Norvégia
  8. Svájc
  9. Luxemburg
  10. Új-Zéland

(Földjáró)

(Borítókép: Mosolygó fiatal nők Sopronban. Fotó: Getty Images)