Szerdai hírösszefoglalónkban még: Korda György és Balázs Klári a házasságukról, Péter Szabó Szilvia a műtétjéről és a jelenlegi állapotáról vallott, Rácz Jenő elhagyta Magyarországot, Trokán Péter a '90-es évekről nosztalgiázott, Judy és párja gyerekre vágyik, Csomor Csilla máig gyászol.

Korda György és Balázs Klári

Korda Gyögy és Balázs Klári több mint negyvennégy éve házas, a szerelmüket azóta sem gyengíti semmi. Párkapcsolati titkaikba legutóbb a hot! magazint avatták be, a lapnak a húsvéti készülődésről is meséltek.

„Szeretek sonkát főzni és főtt tojást csinálni, mellé tormát szánok. Ezeket szerencsére Gyuri is imádja, mindig reszelt sajttal kéri a tojást! Már az előkészületeket is elkezdtem, beszereztem hatvan falusi tojást az ünneplésre” – mesélte Balázs Klári, aki szigorú feltételeket szab a locsoláshoz. Kizárólag a saját kölnijével engedi meg férjének a húsvéti gesztust.

„Szerencsére már tudom a kedvenc illatát, így mindig jó előre felkészülök belőle. De nálunk alapvetően is a megszokotthoz képest máshogy zajlik az ajándékozás. Szeretjük meglepni egymást mindenfélével a hétköznapokban, apróságoktól a nagyobbakig. Klárika például meglepett a születésnapomra egy táblagéppel” – dicsekedett az énekes, aki azóta ezen az eszközön nézi a meccseket és olvas híreket.

Korda György és felesége tisztában van vele, hogy a kor előrehaladtával egyre több mindennel kell megküzdeniük, a színpadon azonban a mai napig aktívak. 

„Szellemileg nem kell edzenem magam, mert kártyás ember vagyok. Az megmozgatja az agyat és a memóriát. Klári mellettem lett kártyás. Nálam inkább a futóművel van gond, az szorul felújításra, de az ember tisztában van vele, hogy a korral határai is vannak. Még mindig megvan a pár éve vett szobabiciklim, amit igyekszem minél többet hajtani, ahogy időm és energiám engedi. A koncerteken rengeteg hölgy jön oda hozzánk. Nem én vagyok az ideáljuk, de megnézik a férfit a színpadon, sokan pedig megköszönik, hogy Klárika így vigyáz rám” – vallotta be Korda György. A felesége elárulta, rengeteg munkája van benne, hogy vigyázzon az énekesre.

„El sem tudom képzelni, hogy ne legyen mellettem. Nem foglalkozunk az elmúlással, de mindent megteszünk egymásért. Reggelente a férjem lassan szokott ébredezni, én addig megcsinálom a gyümölcsöket, előkészítem a kávét, a vitaminokat és a táblagépét” – fejtette ki Balázs Klári, aki nélkül Korda György a saját bevallása szerint képtelen elaludni.

Ha valahova elmegy fél óránál tovább, azonnal telefonálok neki, hogy merre van.

A színpadról nem engedem le: megmondtam a zenei szerkesztőknek, hogy ragaszkodom hozzá, hogy minden dalban legyen ott. Annyira beleveszem mindenbe, hogy a Reptért is közösen adjuk elő. Nekem egy biztonságérzetet ad az életben és a színpadon, ha velem van Klári. [...] Ennek a hosszú együttlétnek egy hátulütője van: az ember a másik baját a magáénak érzi. Bármi történik Klárival, nekem az úgy fáj, mint neki, ha nem jobban. Ez így van fordítva is. Ha csinálnunk kellene egy mérleget, hogy mi a jobb, kettesben maradni-e vagy egyedül, én minden esetben azt válaszolnám, hogy maradjunk kettesben minél tovább” – fogalmazott Korda György.

Péter Szabó Szilvia

Péter Szabó Szilviának régóta voltak gondjai a térdjével, nemrég pedig porcszakadás miatt megműtötték.

„Azt vettem észre, hogy egyre jobban fáj, feszül, és ez sokszor problémát jelentett a színpadon. A bal térdemet sok évvel ezelőtt megműtötték, most a jobbat kellett operálni novemberben. Még nem százszázalékos, nem tudom rendesen kinyújtani, de bízom benne, hogy nemsokára teljesen rendbe jön. Azt mondta az orvos: úgy kell elképzelni, mint amikor az ajtó alá szorul egy kavics, és folyamatosan karcolja a padlót. Ugyanez történt a térdemben: levált egy porcdarab, és a mozgásnál folyamatosan karcolta, majd szétszakította a porcot” – magyarázta az énekesnő a hot! magazinnak. Az operáció után Péter Szabó Szilviának pihenésre, gyógytornára és injekciókra volt szüksége, ám a passzívabb időszak lelki gyógyulást is hozott a számára.

„Kicsit élveztem a kényszerpihenőt, pedig a fellépések miatt gyorsan helyre kellett jönnöm. Egy kicsit lelassultam, és felismertem: szükségem van arra, hogy jobban szeressem magam, és jobban vigyázzak magamra, mint előtte. [...] Elkezdtem kick-boxolni, amit imádok! Teljesen átmozgat, nagyon jó stresszlevezető, és közben a térdem sem fáj!”

Rácz Jenő

Rácz Jenő nemrég Ausztriába sietett, hogy egy bécsi étteremben ünnepelje meg évfordulóját a feleségével, Rácz-Gyuricza Dórával.

„Nagyon sok helyen jártunk már a világban, de itt van egy olyan benyomásunk, ami semmihez sem fogható, mindig lenyűgöz bennünket, és hihetetlenül jól főznek. [...] Végeredményben én is csak egy éhes ember vagyok; persze gyorsan el tudom dönteni, hogy melyik hely jó, és melyik nem az. Rossz helyekre nem megyek vissza” – árutla el a Michelin-csillagos séf a hot! magazinnak. A házaspár ezúttal egyedül utazott, hogy minőségi időt tudjanak szánni egymásra.

„Amióta gyerekünk van, azóta több logisztikát igényel, de nem lehetetlen megoldani. [...] Minden alkalomra időt kell szánni. Ha mindegyikre odafigyelünk, akkor hosszú távon fenntartható a szerelem, hiszen mindig adódik egy dátum, amikor az ember romantikázhat egy picit. [...] Töretlen a szerelmünk, sőt azt hinnénk, hogy nem létezik olyan, hogy „a szorosnál szorosabb” kapcsolat, de mégis, mert az évek ezt mutatják. Egymásnak lettünk teremtve. Nem kell erőfeszítéseket tennünk, hogy boldogok legyünk egymás mellett, és ez így van rendjén.”

Trokán Péter

Trokán Péter a Blikknek nosztalgiázott a '90-es évekről, ami leginkább a Szomszédokban való szereplésről szólt a számára. A sorozat elhozta neki a népszerűséget, amire vágyott, ám mint azt elárulta, szerinte idő előtt ért véget a széria.

„A sorozat sikerének egyik titka, hogy rengeteg ember tudott azonosulni a történettel, hiszen a korszak magyar valóságát mutattuk be. Azt, hogy miként tud a betondzsungel közepén szeretetben és tiszteletben együtt élni egy lakóközösség. [...] A nézők szerették, holott a sorozatban nem voltak akkora botrányok, mint manapság a műsorokban. [...] Hatalmas fájdalom volt, amikor 1999-ben ennek véget vetettek, hiszen mindannyian azt gondoltuk, lett volna még jó pár év a sorozatban. Ám a tévé akkori vezetősége úgy ítélte meg, hogy elfáradt a történet, így méltatlanul, egyik pillanatról a másikra állították le a forgatásokat. Ami hiba volt, hiszen mind a mai napig foglalkoztatja az embereket a Szomszédok, mint téma, emellett a saját bőrömön is tapasztalom, hogy gyakran megállítanak az utcán és a sorozatbéli szerepemet emlegetik, ami minden alkalommal mosolyt csal az arcomra” – mesélte Trokán Péter, akinek egyfajta szabadságot is jelentett akkoriban a televízióban való szereplés. 

Sokkal kevésbé volt befolyásolva a politika és profitorientált célok által.

Judy

Judy felhőtlen boldogságban él az új párjával, az üzletemberként dolgozó Krisztiánnal azóta, hogy tavaly 12 év házasságot követően elvált a férjétől. Az énekesnő egész eddig óvta a nyilvánosságtól a férfit és a kapcsolatukat, ám nemrég kivételt tett és megmutatta szerelmét a story magazin hasábjain.

„Már egy éve együtt vagyunk Krisztiánnal, és azt érzem, nagyon megtaláltuk egymást. Mindketten nagyon szeretnénk, hogy ez a kapcsolat sokáig kitartson, és egymás mellett maradjunk” – fogalmazott Judy, akinek a kislánya, Maja is nagyon kedveli Krisztiánt. A férfi matekban és angolban is segít a 13 éves kislánynak, akinek nemsokára kistestvért is szeretne az énekesnő.

„Nem vagyok rágörcsölve a témára, mert noha nem látszik, azért mégiscsak az 50. életévemben járok. Persze, jó lenne, és Maja is örülne, hisz évek óta mondogatja a testvért. De bárhogy alakul, úgy jó, és én elfogadom. Nem ettől tesszük függővé a boldogságunkat.”

Örülnénk, ha a sors megajándékozna minket egy kisbabával, de ha nem adatik meg, akkor is jó minden

– vette át a szót Krisztián. Hozzátette: „Előbb legyen lehetőségem elvenni Judyt, merthogy ez a szál még hivatalosan nincs elvarrva. Majd ha minden szempontból szabad nő lesz, visszatérünk erre a kérdésre”. A szerelmesek egy közös ház vásárlásán, illetve egy közös üzleten is gondolkodnak.

Csomor Csilla

Csomor Csilla számára sikerek sokaságával indult az idei év, például egy művészeti szakközépiskolában is tanítani kezdett, ami régi vágya volt. Mindennek ellenére rengeteget szomorkodik a múlt miatt, nap mint nap gondol arra, hogy tavaly az édesanyját és élete szerelmét is elveszítette.

„Édesanyám évek óta beteg volt, aztán kapott egy sztrókot. Fél évig volt kórházban, én minden reggel Budapestről mentem hozzá Jászberénybe, este pedig jöttem vissza. Aztán átkerült egy gondozási központba, Jászfényszarura, és akkor már felváltva mentünk apukámmal látogatóba. Három évig küzdött, aztán elfáradt... és feladta. A halálát a mai napig képtelen vagyok feldolgozni, ha csak gondolok rá, potyognak a könnyeim” – mesélte a színésznő a Best magazinnak, hozzátéve: egykori férjét is elvesztette tavaly. A szerelmük küzdelmekkel teli volt, és nem voltak már együtt, amikor bekövetkezett a tragédia, mégis rettenetesen elszomorította a veszteség.

„Nagy szerelem volt, mégis véget ért. Hogy miért? A Barátok közt sorozatban háromgyerekes anyukát játszottam, az életben viszont nem lett gyerekem. A gyerekvállaláshoz két ember kell, apa és anya, és ő nem akart gyereket. Éveken át ez volt a legnagyobb konfliktus köztünk. Az örökbefogadás is szóba jött, de azt is eltartotta magától. Nagyon fájt, így hosszú vívódás után, negyvenkét éves koromban megszületett a döntés, váljunk el. Amikor meghalt, már jó ideje nem voltunk együtt, mégis nagyon megviselt a távozása. [...] Igazából most kezdem érezni, hogy a múlt év mennyire megviselt, mennyire megnyirbálta az idegrendszeremet, a türelmemet, az egészségemet. Keveset alszom, azt is zaklatottan, mert megszoktam, hogy éveken keresztül a telefonom még éjjel is ott volt mellettem, hogy ha baj van, azonnal rohanhassak. Nehéz időszakon vagyok túl, de azt gondolom, minden veszteséget meg kell gyászolni... barátot, szerelmet, szülőt. Mindez kinek rövidebb, kinek hosszabb ideig tart... nekem az utóbbi” – árulta el Csomor Csilla, akinek a nehézségek közepette sikerült önmagára találnia. „Olyan munkát vállaltam, amiről régóta álmodoztam, amiben jól érzem magam, és ami hosszú távon nagyon jó dolog lehet. Az oktatás valahogy mindig be volt csípődve nálam, talán a csodálatos tanáraim miatt. Mindig azt mondtam magamnak, 50 éves koromig semmi mással nem akarok foglalkozni, csak a színészettel, utána azonban nagyon szeretnék tanítani. Értelemszerűen nem matematikát és fizikát, hanem előadóművészi alapismereteket, színészetet.”

Kajdi Csaba

Kajdi Csaba páros lábbal beleállt Ördög Nórába. Az Instagram egyik legfelkapottabb megmondó embere szerint a műsorvezetőnő álszent, a hatásvadászat helyett pedig inkább társadalmi ügyek mellé kellene állnia.

Utóbbi annak kapcsán került szóba nemrég, hogy Ördög Nóra elhatárolódott a pedofília elleni tüntetésen való részvételtől arra hivatkozva, hogy az eseményt mélyen átitatja a politika, és bár a gyermekek mellett van, az ilyesmitől eddig is távol tartotta magát és ezután is távol szeretné.

„Én azt gondolom, valamilyen társadalmi szerepvállalás kötelessége lenne mindenkinek. Az, hogy Ördög Nóra kiírja, ő mindenféle politikától mentesen, senkinek a pártjára nem szeretne állni, de milyen fontosak a gyerekek... Szerintem Ördög Nórának legyen véleménye. Ő egy nagyon meghatározó, profi médiaszemélyiség. Legyen véleménye, álljon ki a gyerekekért!” – fogalmazott Kajdi Csaba, aki kiemelte, hogy a szintén a TV2-nél dolgozó Till Attila is jelen volt a demonstráción.

Ugyanannál a csatornánál dolgoznak Tillával, Tilla mégis ki tudott menni a gyermekbántalmazás elleni tüntetésre. Nóra, a boldog családanya, aki a gyerekeit reklámcélra és a saját népszerűsége érdekében használja fel, nem. Persze, nem tartom kizártnak, hogy azért, mert nincs véleménye. Nem tudom, melyik a szomorúbb. [...]  Nekem úgy tűnik, mintha mórahalmi szűzanyának állítaná be magát, miközben nem az. Minden lépése gondosan felépített üzlet. »Vegyük, Pali, ahogy sírok, amikor a reptéren újra látom Micit és Vencit. Ez nagyon fog tetszeni a követőknek.« Teszi mindezt úgy, hogy az utolsó napok kivételével az egész  Ázsia Expressz  alatt vele volt a családja bébiszitterestül.  Borzasztóan álszentnek és hatásvadásznak tartom őt. Egyetlen könnycseppjét sem hiszem el”  –  vélekedett a  story magazin nak a modell ügynök . Hozzátette: ha Ördög Nóra  civil lenne, ez az egész nem érdekelné, de  meghatározó tévés arcként, több százezres követőtáborral az embernek akarva-akaratlanul felelőssége van .

Úgy tudom, kávéfőző kisasszonyból nőtte ki magát profi műsorvezetővé. Ez tiszteletreméltó. Igaz, ezt nagyrészt az első férjének, Rubin Kristófnak köszönheti” – jegyezte meg Kajdi Csaba.

(Borítókép: Kajdi Csaba és Ördög Nóra. Fotó: Bodnár Patrícia/Papajcsik Péter/Index/Velvet)