Hírösszefoglalónkban még: ezért nem veheti el menyasszonyát Hajdú Péter, Korda Györgynek hiányzik a Korda-villa.

Schobert Lara

A legidősebb Schobert-gyerek ismét szerelmes, és az is kiderült, hogy ki lehet az új párja. Schobert Lara nemrég vallotta be, hogy korábban erősen kapcsolatfüggő volt. Ennek ellenére nem vetette el azt sem, hogy hamarosan ismét rátalál a szerelem. 

Nyilván vágyom kapcsolatra, úgy, ahogyan mindenki más is vágyik, de halálosan jól elvagyok egyedül is. Stresszmentesebb, de persze nem bánnám, ha betoppanna az igazi

– nyilatkozta Lara pár hete.

A sztárcsemete korábban megosztott Instagram-történetében látható volt egy fotó a titokzatos férfiról. Azon a képen a férfi egy vörös rózsát tart épp a kezében. Bár az udvarlóból nem sok látszódott, a Bors kiderített, hogy egy 29 éves férfi hódíthatta meg a fiatal lány szívét. A lap információi szerint a Kazincbarcikai SC futballistájáról van szó, aki korábban játszott már Pakson, Siófokon és Szolnokon is. Úgy tűnik, nagyon egymásra találhattak, hiszen Schobert Lara még a távkapcsolatot is bevállalta a focistáért, ugyanis két órát kell utazniuk, hogy lássák egymást. 

Hajdú Péter

Hajdú Péternek és szerelmének, Esztinek még várniuk kell az esküvőjükre, ez pedig a műsorvezető korábbi házasságára vetíthető vissza. 

„A templomi esküvő nem olyan egyszerű, hiszen az első házasságom templomban köttetett: azt előbb érvényteleníteni kell, illetve engedélyeztetni egy új szertartást” – ecsetelte a friss édesapa a Blikknek. Hajdú mellesleg már 2017-ben is korábbi egyházi esküvőjének felbontásának hivatalossá tételéről beszélt, de a jelek szerint azóta sem sikerült elintézni a Sarka Katával kötött házasságának felbontását. 

Korda György

Bár Korda György és Balázs Klári már hónapokkal ezelőtt beköltözött a 150 négyzetméteres új lakásba, a legendás énekes azóta sem szokta meg teljesen az új otthont. Három évtizeden át éltek és alkottak a híres Korda-villában, ahonnan anyagi okokból is távozniuk kellett: a ház rezsiszámlája az egekbe szökött, emellett mindent a házaspár csinált. Több bútort, kanapékat, szekrényeket, szőnyegeket és függönyöket elajándékoztak a II. kerületnek, a kisebb társasházi lakást pedig azóta komfortossá tették.

Gyurikám még egy kicsit szomorkodik néha, hiányzik neki a Villa, mégiscsak 30 évet életünk ott.

De tudom, hogy meg fogja szokni ezt a gyönyörű lakást is, hiszen kényelmesen vagyunk itt. Gyuri egyébként mindennap ül a szobabiciklijén, és bámulja a csodálatos kilátást. Ilyenkor látom rajta, hogy boldog, egyszóval jó helyünk lesz nekünk itt” – nyilatkozta a Bors megkeresésére Balázs Klári. 

Galambos Lajos

A trombitás alig egy hónapja kezdte meg börtönbüntetésének letöltését, de könnyen lehet, hogy máris hazatér. Galambos szinte semennyi időt nem töltött a számára kijelölt zárkában, mióta bevonult a baracskai büntetésvégrehajtási intézetbe, hogy megkezdje a rá kiszabott 3 év 6 hónapos börtönbüntetését. A trombitást már a végrehajtási intézetbe is mentő szállította, azóta pedig, mint arról mi is hírt adtunk, csak turmixolt ételeket képes enni. Először a baracskai börtön gyengélkedőjén feküdt, ám állapotának rohamos romlása miatt átszállították a berettyóújfalui kórházba. Galambos ügyvédje hétfő reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorában beszélt arról, hogy ügyfele számára egy új lehetőség nyílt meg arra, hogy hazatérhessen és otthonában tölthesse le büntetésének hátralévő idejét – írja a Bors.

„Benyújtottam az otthonápolási őrizetre a kérelmet. Ez egyébként egy viszonylag új jogintézmény és várjuk, hogy a büntetés-végrehajtás ezzel kapcsolatban elkészítse a  saját álláspontját. A BV orvosának kell megállapítania, hogy a fogvatartott megfelel-e a jogszabályi előírásoknak és fontos, hogy legyen egy olyan személy, aki írásban vállalja, hogy gondozza a beteget, ha kikerül. Ügyfelem esetében álláspontunk szerint a feltételek maradéktalanul teljesülnek” – nyilatkozta az ügyvéd, aki határozottan cáfolta, hogy Galambos a saját elhatározásából kezdett volna „éhségsztrájkba”.

(Borítókép: Galambos Lajos. Fotó: Velvet)