Ne hagyja ki a TV2 legfrissebb híreit!

Bíró Ica

Nincs baja a mélyen dekoltált ruhákkal Bíró Icának, aki 66 évesen is kirobbanó formának örvend. A metál lady büszke arra, hogy ugyanazokat a ruhákat viselheti, amelyeket 30  évvel ezelőtt, alakja ugyanis mit sem változott azóta. Fellépőruháit egyébként maga készíti: varrónő szakmája van, s nem titok, hogy korábban divattervező szeretett volna lenni.

Legvagányabb szettjeit a TV2 Mokka című műsorának riportjában is megmutatta, melyek között rojtozott, bojtozott és szegecselt is van. Kihívó darabokat is szívesen visel.

„Most direkt ezt a fűzőt vettem fel nektek, mert nekem igazi (utalt a mellére – a szerk.) és addig amíg rendben vannak, addig nem kell palástolni.

Mert jelszó a modern világban, hogy előnyöket domborítunk, hátrányokat palástolunk.

Okosan kell öltözködni! Nem annyira a divatot figyelem. Figyelem, de nekem saját vonalaim vannak” – magyarázta az egykori fitneszlady.

Párharc

Egy off road pályán kellett teljesíteniük a játékosoknak a Párharc hétfői adásában, ezért a pánik hamar felütötte a fejét a sztárpárok között. A műsorvezető, Stohl András ráadásul egy sokkoló hírt is közölt a sztárjátékosokkal: az a páros, aki a leggyengébben teljesít, azonnali hatállyal hazamegy. Elsőként Kerényi Miklós Mátéék és DR BRS-ék indultak el a küldetésen, a másik két párost a ma esti adásban láthatjuk.

Kasza Tibi

Soha korábban nem látott oldalát mutatja meg a Szerencsekerék kedd esti adásábanKasza Tibi. A műsorvezető cigány nyelven is felkonferálja a játékosokat, ugyanis egyikük nem más, mint Armandó, a Dikh TV műsorvezetője, aki arra a legbüszkébb, hogy egyik saját műsorát egyszerre magyar és lovári cigány nyelven is vezeti.

Kasza sikeresen vette az akadályokat.

„Mindig is tudtam, hogy van benned egy-két vonó!” – jegyezte meg a Dikh TV műsorvezetője, Kasza Tibi pedig nem is tagadta az állítást.

(Borítókép: Bíró Ica. Fotó: TV2)