Nemcsak a magánéletben, de az üzleti döntések során is jól együttműködnek férjével.

Tomán Szabina már régóta sikeres üzletasszonyként és modellként éli a mindennapjait, de szakmai sikereire igazán akkor figyelt fel az ország, amikor befektetőként szerepelt a Cápák között című üzleti show-műsorban. Az édesanyának azonban a magánélete is igen sikeresen alakult, ugyanakkor többnyire igyekszik azt nyilvánosság szeme elől távol megélni.

A hétvégén azonban Tomán és ritkán látott kedvese, Szini Béla összeházasodott. A boldog menyasszony pedig korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében mutatta meg követőinek álomszép menyasszonyi ruháját. Az üzletasszony elárulta, hogy korábban már hivatalosan összekötötték az életüket, de nagyon szerettek volna egy egyházi esküvőt, amelyre most került.

Valóban házasok vagyunk már, de arról már évek óta beszélgettünk Bélával, hogy szeretnénk egyházi esküvőt is, valamint egy olyan napot, ahol a legközelebbi barátaink és családtagjaink is velünk együtt ünnepelhetnek

– nyilatkozta az üzletasszony a Daalarna esküvői magazinjának, a Secret Storiesnak. A posztból kiderül, hogy az üzletasszony milyen esküvői ruhában ment hozzá a párjához.

Tomán és férje nemcsak a magánéletben, de az üzleti világban is igazi társai egymásnak. Az üzletasszony korábban Geszti Péternek mesélt arról, hogy gyakran kikérik férjével egymás véleményét a fontos döntésekben és tanácsokat is szívesen adnak egymásnak.

Az együtt töltött évek megerősítettek minket abban, hogy remek párost alkotunk. A vállalkozó lét mellett mind a ketten szeretünk kikapcsolódni, szórakozni, és élményeket gyűjteni a családunkkal, barátainkkal vagy éppen kettesben. Reméljük, jövőre még több izgalmas kaland, utazás, közös emlék vár ránk – mondta az üzletasszony.

(Borítókép: Tomán Szabina. Fotó: RTL)