Egyesek a korábban kiválasztott implantátumok méretével nem voltak elégedettek, másoknak a természetes adottságai voltak a terhére.

Szűcs Judith

Az énekesnő közel 10 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kicseréli mellimplantátumait, ugyanis rendkívül elégedetlen volt azok méretével. Már nem érezte őket komfortosnak, egyre jobban fájt a dereka és azt érezte, hogy folyamatosan romlik az életminősége. Kisebb melleivel azóta elégedett és sokkal nőiesebbnek, egészségesebbnek és boldogabbnak érzi magát.

Polgár Tünde

A Feleségek luxuskivitelben című műsorban megismert Polgár Tünde természetes adottságaival nem volt megelégedve. Még 23 éves korában esett át a mellkisebbítő műtéten, ugyanis állítása szerint hiába nyomott csak 55 kilót, mégsem látta méretes kebleitől saját hasát. A műtét óta körérzete és önbizalma is sokat változott.

Zalatnay Sarolta

Az énekesnő szintén a korábban behelyezett implantátumait cserélte kisebb méretűre több mint 10 éve. Zalatnay állítása szerint akkoriban sokat fogyott és már nem érezte testalkatához mérten megfelelőnek a méreteit.

Molnár Anikó

Igen sokat változott az egykori Nagy Ő főszereplője, amióta tévéképernyőre került. Molnár az évek alatt többször is kés alá feküdt, de végül jóval kisebbre cserélte implantátumait annál, mint amilyeneket előtte választott. Állítása szerint sokkal könnyebben tud mozogni, az alvásának minősége is javult és a tükörbe nézve sokkal esztétikusabbnak látja magát. Egy vele készült interjúban azt mondta, hogy nagyon jó döntést hozott, mert sokkal könnyebbek a hétköznapjai, nem mellesleg az önbizalmának is nagyon jót tett a mellkisebbítő műtét.

Rábaközi Andrea

A modellnek elege lett a sztereotípiákból, ugyanis bevallása szerint sokan csak a Barbie babát látták benne. Gyermekei születése után döntött a mellkisebbítő műtét mellett. Rábaközi úgy fogalmazott: mindenkinek csak ajánlani tudja a beavatkozást, főleg, ha valakinek fáj a dereka, nehezen mozog vagy egészségügyi problémákat okoz számára a kényelmetlen kosárméret.

(Joy)

(Borítókép: Molnár Anikó. Fotó: Szécsi István/Velvet)