Nem olyan régen Majoros Péter még kiabálni kezdett Pápai Jocival, aki kis híján hatalmas bakit követett el a TV2 Zsákbamacska című műsorában, legutóbb pedig nevetés tárgyává tette az énekest.

Múlt pénteken adták le a TV2 Zsákbamacska című műsorának legutóbbi adását, amelynek egy pontján háromféle félelem megnevezését kellett kitalálnia a játékosoknak. Majka nem bírt magával és műsorvezetőtársát vicc tárgyává tette.

Józsitól indult ez az egész játék, ugyanis az első kérdésben a gondolkodástól való félelmet keressük

– cukkolta kollégáját Majka, majd tovább folytatta.

„Azon gondolkodni kell, hogy melyik a gondolkodástól való félelem, tehát az, aki ebben szenved, az nem tudná ezt kitalálni, mert félne, hogy kitalálja. Érted Józsi?” – szegezte Pápai Jocihoz a kérdést Majoros Péter, majd a többi kitalálandó szó jellemzésével folytatta. „Majdnem mind a három csatlakozik a Józsihoz. Van a másik közülük, az a meztelenségtől való félelem, a harmadik pedig a csókiszony, tehát a csóktól való félelem."

A játékosok jót derültek Majka viccelődésén, Pápai Joci pedig csendben tűrte a megaláztatást. Hogy végül sikerült-e megfejteniük a feladványokat a műsor vendégeinek, azt az adást visszanézve megtudhatja.

(Borítókép: Majka és Pápai Joci. Fotó: Papajcsik Péter/Index)