Balázs Mercédesz a héten hat másik versenyzővel szorgoskodik a VIASAT 3 Troll a konyhában című kulináris krimijében. Ha éppen nem forgat, akkor pedig a világot járja: párjával egészen júniusig be vannak táblázva különböző utazásokkal. A férfival közös terveiről és a karrierjéről a Velvetnek adott bővebb interjút.

Hogyan fogadtad a Viasat 3 felkérését? Az első évadot nyomon követted, tisztában voltál vele, hogy mire vállalkozol?

Igazság szerint nem játszik nagy szerepet a főzés a mindennapjaimban, ezért amikor megkerestek a lehetőséggel, nagyon örültem, de kicsit izgultam is. Nagyon reméltem – és a műsor nevéből már sejtettem –, hogy ez valami bohémabb, nem túl komoly hangvételű dolog lesz. Miután megnéztem egy-két videót a korábbi adásokból, gondolkodás nélkül elfogadtam a felkérést.

Mi volt a legviccesebb élményed a forgatás során?

Nagyon szuper volt az egész hét, még egyetlen forgatásom sem telt ilyen viccesen. Pedig hosszú napjaink voltak, reggel 9-től este 9-ig tartottak a felvételek. Szuper emberekkel voltam egy csapatban, akikkel korábban még nem találkoztam. Éppen azért szeretek új műsorokban szerepelni, mert új embereket ismerhetek meg.

Hogy ízlettek Rozinának a fogások?

Nagy általánosságban nézve az én kajáim annyira nem ízlettek Rozinának, de szerintem egyikünké sem, mert sietnünk kellett az elkészítéssel. A tálalásra nagyon adtunk, igyekeztünk, hogy esztétikailag rendben legyenek az ételek, és ez általában sikerült is. Ugyanakkor Rozina szavaival élve, többnyire „újragondolt” fogások voltak, tehát teljesen máshogy készítettük el azokat, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Volt, ami ízlett neki, pont olyasmi, amiről nem is gondoltuk volna, de nagyrészt félresikerültek az ételek.

Vissza szoktad nézni a szerepléseidet?

Nagyon furcsa, de sohasem néztem még vissza magamat egyetlen műsorban sem. Amikor szembejön velem valamilyen bejátszás, akkor azt megnézem, vagy ha valamire kíváncsi vagyok, akkor azt visszakeresem, de a teljes műsort nem szoktam megnézni.

Úgy tudjuk, hogy éppen Dubajban pihensz a pároddal. Hogy telik a nyaralás?

Karácsonyra kaptam ezt az utazást, nálunk az a szokás, hogy bármilyen ajándékozás van, mi valamilyen élményt veszünk egymásnak, hiszen azt senki sem veheti el tőlünk. Ma megyünk a sivatagba tevegelni, quadozni, és egy naplementés fotózásra. Voltunk a Miracle Gardenben, szóval programozunk és pihenünk. Legfeljebb négy napra szoktunk elutazni, úgyhogy gyorsan kimaxoljuk az adott város látnivalóit.

Ha minden igaz, már tervezgetitek az esküvőt. Mikor lesz a nagy nap?

Mivel még fogszabályzót hordok, úgy döntöttünk, hogy akkor kezdjük el tervezgetni az esküvőt, amikor leszedik. Most vagyunk két éve együtt, még nagyjából egy évig lesz fent a fogszabályzóm, úgyhogy a negyedik évre talán sikerül egybekelnünk. Megtaláltam szerintem az egyetlen férfit a Földön, aki belement abba, hogy legyen valami rózsaszín az öltönyében, ugyanis az én esküvői ruhámban is vissza fog köszönni ez a szín, úgyhogy matchy-matchy lesz a szettünk (nevet).

TikTokon is elég aktív vagy, néha még főzős videókat is posztolsz. Követed a legújabb gasztro trendeket?

Én odavagyok a TikTokért, már akkor is ilyen videókat gyártottam, amikor még a Musically volt a menő. Van, hogy órákat eltöltök azzal, hogy pörgetem a TikTokot, ami nyilván nem a legjobb dolog, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Figyelni szoktam a trendeket, nagyon tetszenek, sokat lementek későbbre, de persze nem mindig készítem el ezeket. Például a Cheetosos tésztát pont megcsináltam, mert éppen volt szabadidőm és tök jól sikerült. Ezek a trendek nagyon ötletesek, és tök jó, hogy a világ minden pontjára eljutnak.

Más utazást is terveztek mostanában? Ha nem repüléssel, mi mással töltöd a szabadidődet?

Júniusig bezárólag sokat fogunk utazni, április elején megyünk Párizsba, május elején Angliába, május végén pedig Ibizára. Nyáron is szeretnénk menni egy-két helyre, volt szó Jordániáról és Korfuról is. A másik dolog az életemben, amivel most komolyabban szeretnék foglalkozni, az a zene. Van három számom, de ezek nem komoly hangvételűek, úgyhogy több időt szeretnék fektetni a rap karrieremre.

(Borítókép: Balázs Mercédesz, azaz Cedes. Fotó: VIASAT3)