Fejős Éva 49 évesen lett édesanya, de bízik benne, hogy sokáig elkísérheti a lányát az életben.

Hatéves lett Fejős Éva kislánya, Linda. Az írónő a Palikék Világa by Manna legutóbbi adásában beszélt az anyaságról.

„Azt remélem, hogy sokáig el tudom kísérni, meg is teszek ezért csomó mindent. Azt gondolom, hogy az se véletlen, hogy egészségesen megszülethetett. Próbálok tenni azért, hogy normálisan, egészségesen éljek, megtalálom a saját flow-mat mindenféle szerek nélkül. Hát persze, van ez a kérdés, de az biztos, hogy máshogy készítjük fel a gyereket az életre, mintha mondjuk húsz évvel korábban született volna ugyanebből a kapcsolatból” – kezdte Éva.

„Most még csak hatéves, egy olyan iskolába jár, brit tanrendszer szerint, évek óta angol anyanyelvű tanároktól tanul, olyan környezetben, amiről azt remélem, hogy kinyitja előtte a világot. Egy csomó dolgot meg tudunk így adni neki, nem tárgyban, hanem pont a személyiségét fejlesztve, meg élményben, ami hosszú távon neki egy boldog életet tud biztosítani. Arra nincs garancia, hogy nem halok meg egy hónap múlva. Nyilván azt is próbáljuk, hogyha bármi történik, akkor neki ott van a két nagy tesója, meg a nagyija, szóval azért erre is gondolunk, de nem úgy éljük az életünket, vagy nem úgy élem az életemet.

Csomó mindenben eszembe jut, talán pont a kor miatt, hogy lenne egy csomó dolgom, vissza kéne hívnom, rá kéne írnom, hogy fizesd ki azt a számlát.

De ott van, és azt mondja, hogy anya, gyere barbiezzunk, és akkor átölelem, és arra gondolok, hogy mi van, ha holnap már nem lesz lehetőségem. Ezek persze bennem vannak, én abszolút kiadok mindent. Ez valószínűleg húszévesen vagy harmincévesen soha nem jutott volna eszembe, nem is a koromnak tudom be, hanem inkább a tapasztalatok, amiket láttam” – mondta Fejős Éva.

(Borítókép: Fejős Éva Fotó: RTL Klub)