Kezdjük a hetet érdekes hírekkel hazánk hírességeiről! Ezúttal is egy csokorba szedtük a legfontosabb és legfrissebb információkat.

Szente Vajk és Molnár Andi

Először vállalta fel egymást a nyilvánosság előtt Molnár Andrea és Szente Vajk. A táncosnő és a színész-rendező eddig féltve őrizte kapcsolatát és a kamerákat is kerülték, ám a Dancing with the Stars szombat esti fináléjára kivételesen együtt érkeztek. A TV2 szuperprodukciójának stúdiójában a Bors fotósa örökítette meg őket. A felvételeket akkor láthatja, ha ide kattint.

Szente mindig is igyekezett privátban élni szerelmi életét. 2012-ben, Erdélyi Tímea színésznővel kötött házassága 2017-ben zátonyra futott. Válásukat hivatalosan 2019-ben mondták ki. Később másfél évig Tiborcz Fanni táncművésszel alkotott egypárt, 2021 és 2022 között Dobó Kata színésznővel járt együtt. Idén nyáron derült ki, hogy gyengéd érzelmek fűzik a Dancing with the Stars korábbi zsűritagjához, Molnár Andihoz, akivel egy bejegyzés miatt buktak le. A táncosnő egy Barcelona meccsről posztolt néhány fotót, melyek egyikén Szente is feltűnt. Közös nyilatkozatot egyelőre nem tettek, és közös képet sem osztottak meg magukról, ezért is számít kivételes alkalomnak, hogy a TV2 showműsorának fináléjában együtt mutatkoztak. A Bors szerint Molnár a színfalak mögül támogatta párját.

Young G Béci

Alaposan felhúzta magát az élelmiszerárakon Rácz Béla, azaz Young G. A rapper, aki annak idején a ValóVilág negyedik szériájában tűnt fel, az Instagram-oldalán fejtette ki, mennyire lesokkolta, hogy egy egyszerű reggeliért mennyit kellett fizetnie a boltban.

„Ha ki kell menni boltba, akkor kérlek, küldjetek mást ki! Én többet nem megyek boltba, de komolyan mondom! Már jobban megéri, ah elmegyek egy sarki fűszeresbe, vagy egy briósba. Vettem egy fantasztikus reggelit, hogy jól induljon a nap - megyek forgatni Király Viktorral -, hát, azért az úgy dukál, hogy jól bekajálsz, nem?” – kezdte mesélni a történteket, majd kiemelte: Na, hát a mai reggeli: virsli, felvágottak, teljes kiőrlésű zsömle, egy kis tej a kakaóhoz a gyereknek, vettem egy kis sajtot is... 10 ezer forint! Én ezt úgy utálom! Nem mintha nem tudnám megtenni, de már nagyon zavaró!” – fogalmazott a 24 órán át elérhető Instagram-történetében a rapper, akinek szavait a Blikk idézte.

Dárdai Blanka és L. L. Junior

Hosszú bejegyzésben fejtette ki véleményét a közösségi oldalán Dárdai Blanka, aki megelégelte, hogy a Lesi Lászlóval, azaz L. L. Juniorral való kapcsolata miatt kritizálják. Az énekesnő, aki néhány éve az X-Faktorban tűnt fel, élete legboldogabb időszakát éli a nála 18 évvel idősebb zenész mellett. Néhány hónapja nyílt titok, hogy egy párt alkotnak, ám kapcsolatukról eddig nem nyilatkoztak.

„Soha nem éreztem késztetést arra, hogy megvédjem vagy igazoljam magamat, de most jól esik őszintén leírni a bennem levő érzéseimet, gondolataimat. Én 5 percnél többet nem tudok más életével törődni, de ez én vagyok és most pont azért vagyok itt, hogy az olyan emberek kommentjeit emésszem, akik nem olyanok mint én. Életemben először olyan ösztönösen vagyok boldog, hogy arra szavak nincsenek. Ez pont az a boldogság, ami azért nem hiányzott az életemből eddig, mert fogalmam sem volt róla, hogy létezik. Ezt semmilyen rosszindulatú komment nem tudja elvenni tőlem. Itt csak néhány kép van, amit láttok, de a hétköznapjainkat, szavainkat, éjszakáinkat, ígéreteinket, vitáinkat, beszélgetéseinket nem. És ezt könyörgöm ne felejtsétek el. Könnyen törtök pálcát a fejünk felett, hiszen csak a 18 év korkülönbséget látjátok és görcsösen ragaszkodtok a véleményetekhez. amit egy kép alá szerettek sokszor 86szor leírni. Tökre unalmas és mindig az van bennem, hogy az idő majd bizonyítja és talán majd megértitek/elengeditek. Ezért könnyedén el tudom engedni ezeket a gonosz megjegyzéseket. De nagy alázattal kérlek titeket, hogy ne elemezzétek, hogy a mi kapcsolatunkban melyikünk használja ki a másikat, ne hozzatok fel pro-kontra érveket, mert a közelében sem vagytok az igazságnak és teljesen felesleges minden próbálkozás.

Egy ivásúak vagyunk, egymás nem alá vagy felé, hanem mellé rendelt viszonyban (!) Művészek, bohémok, határaikat feszegető, állandó életigenléssel. Most megkaptuk egymást a Jóistentől és élvezzük minden pillanatát.

Kívánok nektek minden szerencsét, kétszer annyi jót mint ti rosszat, és szerelmet. Mindnyájan tudjuk, hogy mennyire rövid az élet, mi pedig higgyétek el, nem vagyunk annyira izgalmasak hogy a miénkkel törődjetek. A sajátotokba rakjatok inkább életet és energiát!”  – üzente Dárdai.

Tóth Gabi

Mai napig nehezen viseli a kritikát Tóth Gabi, akit leginkább az zavar, hogy legtöbben nem merik a szemébe mondani a vele kapcsolatos problémájukat. A Sztárban sztár leszek! mesterét sokan támadják az interneten – leggyakrabban stílusát és vallásosságát kifogásolják, mások hiteltelenséggel vádolják –, ám a rengeteg bántó jellegű komment ellenére is érdekli mások véleménye.

„A koncerteken nem jön oda senki, hogy »Tóth Gabi, azért utállak, mert keresztény vagy«, vagy »azért nem szeretlek, mert nem tudom milyen órát láttam a karodon«, vagy »azért, mert matyóruhát vettél fel«. Senkit nem érdekel ez, ilyenekkel nem találkozom. Meg nem olyan bátrak ám az emberek, hogy szemtől szembe odajöjjenek hozzád és megmondják. Egy-egy pillantásból látom. Ha elmegyek mondjuk egy forgatásra, és egy stábtag hogy néz rám, akkor abból egy picit érzékelem. Három mondatot beszélgetünk, aztán már mosolyog. Igazából ennyire van súlya ennek az egésznek” – magyarázta az énekesnő a Magas és Mély című műsorban, amit a Bors szemlézett.

Cserpes Laura

Megrendítő vallomást tett Cserpes Laura. Az énekesnő a Liluland legújabb adásában vallott arról, hogy mennyire megrendült, amikor a közelmúltban kiderült: egy ciszta van a bal petefészkénél. Mint mondja, az ezt megelőzően diagnosztizált hashimoto pajzsmirigy alulműködése miatt megborult hormonháztartása mindenre, így a bőrére is kihatással volt, ám igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy állapota javulni tudjon.

„Volt fél évvel ezelőtt egy elég furcsa egészségügyi állapotom, amikor – egyébként erről még sehol nem beszéltem – egy cisztát találtak a bal petefészkemnél. Egyébként is van egy ilyen hashimoto pajzsmirigy alulműködésem. És ott annyira megborult az egész hormonháztartásom, hogy az mindenre, a bőrömre is kihatással volt. (...) Amikor megtudtam, hogy ez van, atomjaira hullottam. Aztán nyilván felszívtam magam és mindent áttanulmányoztam, ami a hormonháztartással kapcsolatos, a működést próbáltam megérteni, és hogy ez miért is alakulhatott ki nálam. Kizártam minden olyan tényezőt, legyen ez emberi kapcsolat, meg minden, ami azt megelőzően nem jó hatással volt rám. És két hónap leforgása alatt nagyon nagy belső és külső változás is történt az életemben” – mesélte az énekesnő, akit végül nem kellett megoperálni. Az utolsó vizsgálatra a cisztája ugyanis felszívódott.

„Egyébként nem szívódhatott volna fel, az orvosom is ilyen tétlenül állt, hogy vele ilyen még soha nem történt. Mondta: tudta, hogy különleges vagyok, de hogy ennyire...” – tette hozzá Cserpes.

 (Borítókép: Young G, Cserpes Laura. Fotó: Index/Velvet)