Szóval ez a sztori ott kezdődik, hogy van egy Todd in the Shadows nevű Youtube-felhasználó, akinek nagyon érdekes és szórakoztató videó vannak mindenféle zenei témákról. Az egyik kedvencem tőle a One Hit Wonderland nevű videósorozat, amiben egyslágeres előadók karrierjét mutatja be. Véletlenül pont most néztem meg a Rednexről szóló részt, ami azzal a svéd együttessel foglalkozik, akik 1995-ben a Cotton Eye Joe című country-techno számmal lettek híresek. Todd in the Shadows a Rednexről szóló videója végén mutat részleteket későbbi számaikból is, és itt tűnt fel, hogy az egyik klipben a háttérben magyar nyelvű feliratok láthatók.

Persze rögtön kikerestem a klipet, íme.

Nos, a videóból kiderül, hogy a felvétel 2012. szeptember 2-án készült a Garay utcában, ami Erzsébetvárosnak a Ligethez és a Keleti Pályaudvarhoz egyaránt közel fekvő részében található, nem messze onnan, ahol most éppen filmet forgatnak. A klip sztorija kb. annyi, hogy a Rednex tagjai a Keletinél együtt vedelnek a hajléktalanokkal, aztán lenyomnak egy haknit egy romkocsmának tűnő helyszínen, majd a Boscolo hotel előtt részegen alszanak az utcán. Mindez persze úgy van előadva, mintha ez az egész egy jópofa sztori lenne, felhőtlen szórakozás, laza ökörködés a haverokkal és a barátságos idegenekkel.

Nyilván ez az egész videóklip egy semmi, százötvenezren éppen, hogy látták eddig, bugyuta szórakoztatásnak van szánva, teljesen mentes mindenféle jelentőségtől, fölösleges felkapni rajta a vizet.

De.

A Cotton Eye Joe volt akkora sláger világszerte, hogy biztosra vehetjük, hogy Rednex tagjai még az egyébként is elég magas svéd átlaghoz képest is kifejezetten gazdagok. Ezek után ezek a milliomosok idejönnek a Garay utcába, és együtt dülöngélnek a valószínűleg nyomorgó/hajléktalan és alkoholista arrajárókkal, mert mekkora buli már. A jómódú, de lepukkant jelmezbe öltözött svédek egyike 1:58-nál elő is veszi a farkát és odahugyozik a házfalra-járdára, közvetlenül azután, hogy be van vágva egy utcátábla arról, hogy ki volt Garay János költő. Meglepő, hogy a klipet annak ellenére nem tiltotta le a Youtube, hogy teljesen jól látható benne az utcára vizelő Rednex-tag pénisze.

Ha az ember Erzsébetvárosban lakik, elég gyakran szembesül azzal, hogy az ide érkező, általában jómódú külföldiek minek tekintik Budapestet, és ez az immár hét éves klip elég jó példa erre. Nekem olyan szavak jutnak eszembe, mint katasztrófaturizmus és nyomorpornó – más szegénységét és alkoholfüggőségét jópofaságnak beállítani nem túl menő, főleg nem, ha az ember a világ egyik leggazdagabb országából érkezik.

Mellesleg a fent linkelt videóban Todd in the Shadows még a Cotton Eye Joe kapcsán jegyzi meg, hogy szinte rasszizmusnak találja, hogy a világhírű klipben a Rednex svéd tagjai részeges bunkóknak állítják be az amerikaiakat. Dehát arra lehet mondani, hogy az csak egy paródia, feltehetőleg viccnek van szánva. Hát próbáljuk meg azt is viccnek és paródiának felfogni, hogy idejön pár gazdag svéd, hogy a hajléktalanokkal buliból piáljon és az utcára hugyozzon, aztán szépen visszatérnek jómódú és konszolidált hazájukba azzal, hogy milyen szimpatikusak voltak ezek a helyiek. Merthogy ezt mondja a videó végén a felirat:

Thanks to all the friendly Hungarians and of course all our beautiful new friends at Garay Utca! You ROCK!

Amit magyarul kábé így lehet visszaadni:

Köszönjük az összes barátságos magyarnak és persze az összes új, szép barátunknak a Garay utcából! MENŐK vagytok!

Háttöö... szívesen?

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Az megvan, hogy 2012-ben a Rednex utcárahugyozós videót forgatott Pesten?

Íme a klip, amiben jómódú svédek amerikai bunkónak öltözve élvezik a alkoholista hajléktalanok társaságát a Keletinél. Aztán a falra hugyoznak. Buli!!

20 · Aug 20, 2019 08:07pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments