Jót választani is lehet rosszul

Használt teszt: Honda CR-V 1.6 i-DTEC 2WD – 2015

2021.10.17. 12:54

A Honda CR-V a városi terepjáró kategória egyik királya, a családok kedvence, és hozza a kötelezőt a nálunk 2018-ig árult negyedik generáció. Sőt, nem csak a kötelezőt, annál többet, ez ugyanis tényleg családi használatra optimalizált kocsi. Azonban pont emiatt az 1,6 literes dízelmotor nem tűnik ideális választásnak: bár elvileg jól fogyaszt, a Honda kétliteres benzinese annyira golyóálló motor, hogy annál csak több gond lehet a dízellel.

Ott ültem ebben a nagyon japán, tehát pillanatok alatt átlátható autóban már tíz perce, és sehogy nem bírtam elindulni. Nem valami okkult ügy, vagy az érzelmeim tartatottak vissza, és nem is az a kellemetlen kerregős-darálós hang, amivel az N16A2 jelű dízelmotor hidegindítása járt. Hanem az istenverte fejegység, ami ránézésre lehetett gyári vagy kereskedőnél beszerelt modul, de bármelyik, nagyon sokára sikerült csak a bluetooth párosítás a telefonommal. Mint kiderült, kitelt a párosítható készülékek listája, és egy törléssel elhárult az akadály, de erre semmilyen módon nem figyelmeztetett, és amikor magamtól kezdtem ebbe az irányba gyanakodni, akkor is nehezen akadtam rá a törlés módjára. Még szerencse, hogy elég volt mindezt egyszer végigjárni, onnantól engedelmesen kapcsolódott minden újraindítás után, és a zenéket is játszotta, mint a kisangyal.

Azért is vagyok kissé bizonytalan a fejegység eredetében, mert hiába viszonylag nagy a kijelző, navigáció mégsincs benne, ráadásul csúnyán öregszik a képernyő. Ahogy a felette lakó fedélzeti komputeré is. A motor 2013-as bemutatkozása idején még egy sima gyári rádiót tekergethettünk, amiben persze kevesebb a funkció, de a telefonhoz már tudott kapcsolódni. Mindegy, ennél érdekesebb, hogy mikor végül 2018-ban Európába is megérkezett az ötödik generációs CR-V, akkor ez a 1,6-os, 120 lóerős dízel úgy tűnt el a nekünk kínált változatok közül, mintha ott se lett volna. Tény, hogy ez elsősorban a piaci viszonyoknak szólt, nem a máshol tovább árult motornak. De akkor is jellemző, hogy ezután már csak benzines, illetve hibrid CR-V-t árultak.

A parkolóból indulás semmivel sem kellemesebb, mint az első benyomás, a kuplung körül ugyanis valami fáradtnak tűnik, talán a kettős tömegű lendkerék szorulhatott kicsit, mindenesetre az első pár kilométeren kellemetlen volt a váltás – aztán kisimult. Talán csak mert egy ideje állt már a telepen, ki tudja, azt a gyanút viszont felkeltette bennem, hogy ennek a konkrét autónak nem volt igazán óvatos a gazdája. Erre utal az is, amilyen csúnyán kopott a kapaszkodó az ajtón, és az ülések sem makulátlanok, sőt a vezetőülés kárpitja kifejezetten csúnya – ez itt egy valóban használt autó. Ehhez képest ígéretes az állapota, mert például még ez a látszatra csúnya ülés sincs egyáltalán kiülve, kifejezetten kényelmesnek éreztem.

Bár a kuplung pár kilométer alatt bemelegedett és megemberelte magát, valahogy mégis kellemetlen volt nekem a dízelség érzése. Megvan benne az élmény, amit a sokat kínzott, gyakran nagy rössel hajtott dízeleknél előfordul, hogy a hajtáslánc nem boldog a ráeresztett nyomatéktól. Ez lehet használtság-faktor, simán elhiszem, hogy egy megkímélt 1.6 i-DTEC ennél finomabban dolgozik, ám megrögzött benzinesként, és tudva, hogy micsoda pótolhatatlan kincs a Honda kétliteres szívómotorja, amit ehelyett választani lehet, azt mondom: ebbe a kocsiba egyszerűen nem illik ez a motor.

Érdekes, hogy amikor az én testalkatomhoz megfelelő a kormány magassága, akkor kitakar egy kicsit a műszerfalból. Semmi lényegest, csak egy-két visszajelzőt, de mégis. Tekerni viszont pont elég jó, ha nem is sportos, mindenképp bizalomgerjesztő, és a váltókarral ugyanez a helyez – nagyon megnyugtató, minőségi élmény vezetni. Megkockáztatom, hogy egy fokkal még finomabb műszer, mint a nagy ellenfél Toyota Rav4. A kapcsolók ugyanezt a jó szintet hozzák, csak az csúnyít bele a dologba, hogy hangos autópályán a CR-V. A motor halk, a menetzaj a sok. Ez lehet gumiválasztás kérdése is, ám még a leghalkabb abronccsal is a szél és a gördülés lesz a legnagyobb zajforrás 130 km/h körül.

Az első komoly kanyarban, ami csúszós fehér aszfaltot és 40-es táblát kapott, megcsúszott a hátsó tengely. Megfogta az ESP simán, és amúgy is biztosan az elöregedett gumik hibája, nem a típusé - szóltam teszt után a kereskedőnek, hogy kevéssé bizalomgerjesztő az abroncs, megköszönték, cserét ígértek. De nem ezért mesélem, hanem mert feltűnő volt, hogy nem az eleje engedett először. Később, kanyargós részen is jól fogott a melső tengely, engedelmesen kanyarodott a CR-V, Hondához méltó módon követte a kormány utasításait. Szóval kellemes az egyensúlya, már persze ha nem túlzó a tempó a kanyar bejáratában.

Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy csak szinte sportos – a CR-V nem Civic Type-R, hiába rokonok. A motor jól húzott így, hogy egyedül ültem benne, de megpakolva már biztosan sokat kell váltogatni és a futómű célja is alapvetően a kényelem. Jól feldolgozza az úthibákat, rossz úton is kellemesen rugózik, bár cserébe elég nagyokat mozog a futómű, ha úgy adja ki az aszfalt hullámzása. Mivel újkorában sprődnek írta le Winkler, arra gyanakszom, hogy már nem a legerősebbek a lengéscsillapítók, ami nem jó hír, mert az elsők igen drágák. De még ebben a konkrét autóban is tartották magukat azért, a lengések nem váltak hajózássá, a stabilitás egyenesben és kanyarban is megmaradt.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Webshop bruttó kisker ár
Első féktárcsa (db) Ashika 22 324 Ft
Első fékbetét (garn.) Jakoparts 22 324 Ft
Lengéscsillapító (első, db) Sachs 90 090 Ft
Lengőkar (első alsó, db) Jakoparts 73 971 Ft
Trapézgömbfej (db) Moog 14 044 Ft
Szíj feszítő görgő (db) Meyle 11 946 Ft
Olajszűrő (db) Bosch 3 270 Ft
Levegőszűrő (db) Jakoparts 8 276 Ft
Pollenszűrő (db) Jakoparts 4 217 Ft
Üzemanyagszűrő Jakoparts 20 082 Ft

A CR-V legfontosabb tulajdonsága azonban nem az, hogy még most is milyen kellemesen, kulturáltan mozog. Hanem hogy mekkora őrült nagy tér van benne. Ott kezdődik, hogy az óriási, mégis könnyen nyitható csomagtérajtó mögött 589 literes raktér vár, ami eszelős. Ráadásul ez elsősorban széles és magas, nem kell derékból hajolva messzire emelgetni a mélyére szánt táskákat, szóval pakolni remekül lehet – lefogadom, egy mosógépet is simán elnyel. A hátsó ülés támlája szépen, akrobatikus mozgással dől síkba, és állítható a támla dőlése, ami főleg hosszabb utakon kellemes a hátul utazóknak. Pláne, hogy van helyük elég, a kilátás is finom. Elöl meg aztán terpeszkedős, kifejezetten nagy testű egyedek is elférnek a kormány mögött szerintem, bár persze ezt kipróbálni nem tudtam. És az is a családi használatot erősíti, hogy számtalan USB- és 12 voltos töltő portot, meg sokféle pakolórekeszt szórtak szét a kabinban.

Mennyire biztonságos?

Az EuroNCAP 2013-ban tesztelte a CR-V negyedik generációját, és remek eredményeket mért – öt csillagot kapott az autó. A felnőtt bábuk védelme szinte tökéletes volt, és a gyerekülésekbe kötött bábukon is remek értékeket mértek – azonban ott volt pár pontlevonás nem megfelelő jelölések miatt. Érdemes alaposan tanulmányozni a használati útmutatót, mielőtt bekötjük a kicsit.

A gyalogosokkal szemben is egészen barátságos a Honda családi mindenese, tehát ha nem volt korábbi törése, és rozsdamentes, egészséges a karosszéria, akkor ma is a biztonságos választások közé sorolhatjuk.

Bizalomgerjesztő, hogy még e valószínűleg kevéssé óvott példány alsó fele is szépnek tűnik. Alákukucskálva nem láttam rozsdát, csak az tűnt fel, hogy sokkal lejjebb ér a hasa valójában, mint ahogy a küszöb jelzi. Nem terepjáró, családi autó. Korábban márkaszervizben dolgozó független szerelővel beszélgettem a típusról, aki épp azt emelte ki, hogy ha nem valami földút végére, vagy hegytetőre veszi valaki, akkor jól teszi, ha kerüli a 4WD változatot, mert előfordul, hogy elhanyagolják a hátsó differenciál kenőanyag-cseréjét, ami ettől szorulhat, gondot okozhat.

Honda CR-V 1.6 i-DTEC (2015) forgalomba helyezési költségek [Ft]
Eredetiségvizsgálat 18 500 Ft
Vizsga 27 000 Ft
Regisztrációs adó 11 946 Ft
Vagyonszerzési illeték 57 200 Ft
Forgalmi 6 000 Ft
Törzskönyv 6 000 Ft
Rendszám 8 500 Ft
Kötelező biztosítás (éves, 30 éves vidéki férfi, 13 éves jogsi) 51 924 Ft
Gépjárműadó (éves) 26 400 Ft

Ezen túl a lengéscsillapítók gumiharangjának szakadását említette a szerelő, mint általános bajt, ami önmagában nem drága ügy, de ha nincs cserélve, a védelem híján gyorsan romlik a lengéscsillapító állapota. És aztán itt a vége, a negyedik generációs CR-V, mint típus, szerinte nagyon megbízható, elektromos baj is csak hibás javítások nyomán szokott előfordulni. A benzinmotorral kifejezetten ajánlhatónak mondja a szerelő, és igazából erről az 1,6 literes dízelről sem tud rosszat, mert például a vezérműláncnak sincs előírt csereperiódusa, csak a hosszbordás szíj feszítő görgőjére kell figyelni. De azért az aggodalomra ad okot, hogy hallott a hengerfej esetleges repedéséről, bár ő még nem találkozott ilyennel.

Az 5-7 éves CR-V-k 4,3-8 millió között szórnak állapot és futott kilométer alapján a Jóautók kínálatában. Jellemző, hogy épp az ilyen 1,6 literes dízelek az olcsóbbak, a kínálat többsége pedig valahol 5-6 millió között van. Újonnan már csak hibrid kapható, 12 milliós alapáron, szóval tulajdonképpen érthető a még pont nem öreg CR-V árazása. A próbált darab új korától magyarországi, ismert a története: húszezer kilométerenként hordták szervizbe, és mindössze egy akkumulátor lemerülés szerepel hibaként, más nem. 80 ezernél első és hátsó fékbetéteket cseréltek, az akkor most megint aktuális lesz a közel százhatvanezret futott kocsiban, illetve ott a lengéscsillapítók kérdése - én cserélném. Szóval ennél talán van jobb állapotú hatéves CR-V, mégis alapvetően nagyon jó érzéssel adtam vissza a kulcsot. Hiszen ha ilyen, amire nem vigyáztak igazán, milyen lehet egy babusgatott példány?

A cikkben szereplő autót a Carnext kínálatából választottuk. Ide kattintva nézhet körül a Honda CR-V kínálatban a Jóautókon.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.