Ha nem sietsz sehova, itt az Astrád

Használtteszt: Opel Astra 1.4 Selection - 2017.

2021.06.23. 06:07

Semmi különös nincs benne, pontosan úgy működik, ahogy számítanál rá és talán pont ettől jó ez a szürke metál 1,4-es Opel Astra, ami így 96 ezer kilométerrel sem más, mint amilyen újonnan volt.

Magyarországon egyébként is igazi alapvetés az Opel Astra, hiszen a rendszerváltás után sokan találták meg benne a modern, megbízható és kis fogyasztású családi autót, melybe felüdülés volt átülni abban az időben, amikor még a Ladák és a Wartburgok az utcakép részei voltak. Évtizedek és generációk teltek el, közben a divatosabb, többnek látszani akaró szabadidő-autók szívják el a levegőt előle, de az Opel kompaktja továbbra is kitart, mindig megtalálja a közönségét és a generációkon át hűséges astrásokat.

Kevés autót egyértelműbb kezelni, mint az Opel Astrát, hiszen itt minden pontosan azon a helyen van, ahol elsőre keresné az ember. Az első üléseket nem csak könnyű beállítani, hanem így 178 centivel még kényelmesek is, a kormány jó fogású, és minden funkció gombja egyben csoportosítva ül a küllőin. Váltója épp kéz alatt van, és nem sokat kell nyújtózkodni az érintőképernyőhöz sem. Gyorsan csatlakozik a Bluetooth-szal a telefonhoz, és onnantól a kihangosítás is megoldott, a klímapanel alatti mélyedésben pedig megáll a mobil.

Egyedül az indokolatlanul felfelé meredő bajuszkapcsolókhoz kell ujjal kapálózni, a fordulatszámmérő és sebességmérők közötti kis fedélzeti komputer gombjai a bal oldalin vannak, de az ilyen apró furcsaságok megszokása nem tart tovább 10 percnél. Három fejtámla és szintén három biztonsági öv függ a hátsó üléseken, de a kialakítása megüzeni, hogy az Astrában inkább négyen utazzanak.

Nem sok kell ahhoz, hogy új autónak is elmenjen, mindössze az első kapaszkodók puha bevonatának karcolásain látszik, hogy jártak már itt korábban. A 370 literes csomagtartó tiszta, a beltér pedig hozza azt a színvonalat, amit 2017-ben, újonnan. Most is egy jól összeszerelt autó hatását kelti, amiből ma sem bukkannak ki oda nem illő zörejek.

Mielőtt a frissítéssel együtt kihaltak volna belőle a négyhengeres motorok, még 200 lóerős, 1,6-os turbós benzines is volt belőle. Ez az 1,4-es szívómotor viszont annyira a szöges ellentéte a túlmotorizáltságnak, hogy ehhez képest még az ezres, háromhengeres turbómotor is tüzesnek hat. Emlékszem rá, hogy az 1.0 Turbo tesztautó mennyire meglepően élhető volt, és ahhoz képest ez az 1,4-es olyan motiválatlan, mintha a szembeszél is kifogna rajta. Mindkét alapmotor 100 lóerő körüli, de amíg a downsizingolt feltöltős 170 Nm nyomatékát 1800-tól egészen 4250-es fordulatig tálcán kínálta, addig a szívómotort rendesen üvegelni kell a 130 Nm-ért.

Olyan típusú hétköznapi felhasználásra ez is maradéktalanul tökéletes, mint elvinni a gyerekeket iskolába vagy bevásárolni, hiszen városon belül aligha tűnik fel, hogy milyen komótosan lendülnek felfelé a tűk a műszerfalon. Vidéki utakon olykor stratégiát kíván a vezetése, így türelmesen araszoltam a távolsági busz mögött addig, amíg meg nem jött a belátható lejtő. Ismertem a terepet, ezért hevesen elkezdtem visszagangolni az ötsebességes kézi váltóval - ami mellesleg kicsit műanyagos érzetű, de gondtalan és pontos szerkezet -, majd a következő lépésben a klíma kikapcsolásával szabadítottam fel némi erőtartalékot, és merészen kicsaptam az indexet, hogy aztán rávállaljak az előzésre.

Ezekben az alapmotoros Astrákban nem a Watt-rudas hátsó futómű van, hanem a sima csatolt lengőkaros, de a 16-os kerekekkel egész kellemesen rugózik. Ahogy a kormányzás, úgy ez is inkább a könnyed kezelhetőségre hangolt. Az Astra leginkább egy tisztességesen megcsinált használati tárgy, és ezt így négyévesen hozza is.

Amennyiben hosszabb távokra kéne Astrát választanom, inkább nézegetném az élettel telibb turbós változatokat, pedig ez a blokk előszeretettel nyomja ki az olajat a szelepfedélnél, ha megfújják. A 2021-ben már kicsit kifutónak, de még aktuálisnak számító K Astra és a B14XE kódú szívó 1,4-es motor ritkán fordult meg a szerelők keze között, nem véletlenül. Úgy tűnik, hogy az olajzabáló EcoTec-ek után itt a közel elpusztíthatatlan 1,4-es, ami csak ráerősít a majd a szívó benzinesnek sose lesz baja sztereotípiára.

Ennek az autónak az életében 20 ezernél jött el el az első olajcsere és a szűrők cseréje, majd a következő bejegyzés szerint ismét ez volt a műsor 45 ezernél. Az első nagyobb lista szerint 71 ezer kilométer előtt a szokásos olajcserén túl új első és hátsó féktárcsákat, valamint betéteket kapott, új gyertyák kerültek bele és klímafertőtlenítésen esett át. 80 ezernél pedig a lámpákat javították rajta.

Akárhonnan nézegetem a szürke Astrát, 2015-ös megjelenése óta nem sokat öregedett és ebben vastagon benne van az is, hogy az Opel formatervezői semmi váratlant nem húztak a dizájnnal. Egyszerű ötajtós kompakt forma szűk 4,4 méteres hosszal és néhány olyan ívvel, ami hátrafelé laza tollvonással felkanyarodik. Szürkesége minden értelemben a hasznára vált, hiszen ez a konkrét autó a rendőrség flottájában szolgált nyomozói és megfigyelő állásban. A menés nem tartozik épp az erősségei közé, az állás viszont a takaros utastér és a kényelmes ülések miatt annál inkább. Másrészt az Astra annyira észrevétlenül az utcakép része, mint egy villanypózna vagy buszmegálló, ami kétségtelen előny, ha radar alatt kell maradni.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Webshop bruttó kisker ár
Első féktárcsa (db) TRW 30700
Első fékbetét (garn.) TRW 32433
Lengőkar (db) Sidem 57210
Vezérműszíj készlet FAI Autoparts 92358
Olajszűrő (db) Bosch 4293
Levegőszűrő (db) A.Z. Meisterteile 6601
Pollenszűrő (db) A.Z. Meisterteile 5584

Hajszállal 4 millió forint alatt egy olyan 100 ezer km-t sem futott autó áll elő, ami még mindig nyomokban egészen újszagú, és az egyszerű technika vélhetően nem rabol rá a kasszára. Ráadásul a gyorshajtási csekkektől is biztos távolságban tart. 

A cikkben szereplő autót a CarNext by Leaseplan kínálatából választottuk. Ide kattintva kereshet még hasonló Opel Astrákat a Jóautókon.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.