Ez már messze nem az a Logan

Használtteszt: Dacia Logan 1.5 dCi – 2016.

2019.12.11. 06:12

Pörgetem a használtas oldalakat. Hároméves Logan 2,3 millióért. De hiszen ennyiért már újat is adnak, nem? Csak éppen az az alapmotoros fapad, ez meg itt egy dízel a kínálat tetejéről, majdnem féláron.

Tegyük csak egymás mellé a Dacia Logan két generációját: az első kifejezetten bumfordi szedán, a legtöbb szögből sótlan, oldalról esetlen. A formatervezés 2004-ben már nagyon nem itt tartott. Ha csak a katalógusadatokat nézzük, a 2012-es generációváltáskor a méretek nem változtak sokat. A tengelytáv öt milliméterrel nyúlt, a szélesség és a magasság pedig csak centikkel változott. A dizájnereknek tehát nagyjából azonos arányokkal kellett kezdeniük valamit.

Sikerült is, az utód egyáltalán nem fest olyan bután, mint az első Logan. Pedig a sziluett nagyon hasonló, de szemre mind az első, mind a hátsó túlnyúlás nagyobb lett, a teljes hossz tízcentis növekedése jótékony hatással volt a kocsi felépítésére. Sokkal látványosabb változást láthatunk az orr- és farrészen, elölről kimondottan pofás lett a Dacia, hátul is klasszisokat fejlődött. Igaz, a piaci relevanciája számos nyugat-európai országban szinte nulla. Még az MCV-t csak-csak árulják, de a legtöbb helyen a szedánt nem is lehet kapni. Idehaza ugyanakkor nagyon is létezik.

A kazincbarcikai Szabó Suzukitól kapott tesztautó 2016-os, így még éppen modellfrissítés előtti, kimondottan jó állapotban. Elvárható is az alig több mint hatvanezer kilométeres futásteljesítményt tekintve, másrészt nyilván vigyáztak is rá. A kormányvédő és az üléshuzat itt nem hibákat takargat, ráadásul gumiszőnyegből még középre is jutott a hátsó sorban, sőt csomagtértálca is van. Külsérelmi nyomot sem sokat találunk, a lökhárítókat itt-ott megütötték már, de inkább csak a fényezés sérült.

Fejlődött-e a biztonság?

Teljesen egyértelmű összehasonlításra nincs lehetőségünk, ugyanis az EuroNCAP a második generációs Loganból a szedánt nem, csak az MCV-t vetette alá töréstesztnek. Az összesített eredmény éppúgy három csillag, mint az első szériánál.

Frontális ütközésnél a vezető mellkasa és lábfejei elég nagy veszélynek vannak kitéve, de a combok sincsenek teljes biztonságban. Az utas helyzete ennél jóval megnyugtatóbb. A hátul ülőknél magas az ostorcsapás-sérülés kockázata is. Oldalütközésnél ugyancsak a mellkas a legsérülékenyebb pont.

Míg a felnőttek védelme 57 százalékot ért, addig a gyerekekére 75 százalékot kapott a Logan, a másfél éveseknél maximális pontszámmal végzett, a hároméveseknél ennél gyengébben teljesített. A gyalogosokra a géptető első éle, a szélvédő töve és az A-oszlopok környéke a legveszélyesebb.

Egy ilyen fiatal autónál ugyan nincs mázsás súlya annak a mondatnak, hogy a beltér nem hemzseg kopásnyomoktól, de mivel az egyszerű, masszív műanyagok vannak túlsúlyban, drámai pusztulásra a következő években sem számíthatunk. A leginkább sérülékenynek a központi kijelző körüli, selymesebb fényű panel tűnik. A tartósságot amúgy az előd is tudta, de nagy szerencsénk, hogy azóta már legalább a kapcsolókkal szakítottak, a klímapanel megvalósítása klasszisokat fejlődött. Egyedül az elektromos tükör állítója ismerős korábbról, vagy tizenöt éve minden Daciát ilyennel szerelnek, szerintem a gyártósorok programozásánál simán megszaladtak a nullák, így keletkezhetett egy masszívabb fölösleg.

Az üléspozíció az egyes Loganhoz hasonlóan megszokást igényel, de ülőlap nemcsak rövid, kicsit még keskeny is. Pedig nem vagyok egy Kim Kardashian. Egyébként az ergonómiával nincs különösebb probléma, de érthetetlen, miért teszi bárki is a középkonzolra, ráadásul függőleges felületre az ablakemelők kapcsolóit. Hacsak nem hagyománytiszteletből.

A Logant tehát sikerült tisztességesen átcsomagolni, de a legjobb része az 1,5-ös dCi dízel. A kisköbenctis, háromhengeres turbó-benzinesekért nem rajongok, az ezres és 1,2-es szívó pedig az igazán türelmes emberek választása. A mindennapokban a másfél literes dízel a legjobban használható, már amennyiben nem városban gyűjtjük össze a kilométerek döntő többségét.

Dacia Logan 1.5 dCi – 2016. forgalomba helyezési és honosítási költségei
Vagyonszerzési illeték 42 900 Ft
Forgalmi engedély 6 000 Ft
Törzskönyv 6 000 Ft
Eredetiségvizsgálat 18 500 Ft
Regisztrációs adó 34 883 Ft
Rendszám (párban) 8 500 Ft
Kötelező biztosítás (éves, 29 éves, vidéki férfi, 12 éves jogsi) 36 192 Ft
Gépjárműadó (éves) 22 770 Ft

A tesztautóban ráadásul az erősebb, kilencven lóerős változat van, 220 newtonméterrel. Ez már 1500-2000-es fordulattól jól mozgatja az 1,1 tonnát. A városban megengedett 50 km/h-nál inkább a harmadik fokozat kényelmes, negyedikben már nagyon leesik a fordulat. A fel- és lefelé váltást egyaránt ledes jelzés segíti. Vegyes üzemben simán elvárhatjuk az öt liter körüli fogyasztási értékeket, ebben a kocsiban a komputer 5,1-es átlagot mutatott. Egyébként kanyarokban, főleg hirtelen, éles mozdulatokra elég billegősnek érződik a Logan, de ha nem forszírozzuk, akkor inkább azt mondhatjuk, kényelmes hangolású a futómű.

A második generáció Népítélet-átlaga igen jó: 8,24-es, felülmúlja az elődöt, de azt hozzá kell tenni, hogy sokkal kevesebb értékelés van róla. Akik panaszkodnak valamire, főként az összeszerelés minőségét említik. Így az ajtók illesztését, a gumikédereket, és egyéb pontatlanságokat. Ebből a tesztautónál annyit lehetett érzékelni, hogy a motorháztető ütközőbakjait szivaccsal támogatták meg, nyilván nem véletlenül. Az ajtók alján pedig gumidugókat kellett visszagyógyítani a helyükre.

Az 1,5 literes Renault-dízelmotornak sincs éppen makulátlan híre, de ennek oka leginkább a múltban gyökerezik. Ezeket a dCi-ket rengeteg modellbe szerelték, és rengeteg horrorsztori kering róla közszájon. Főleg 2006-ig voltak problémásak, a korai példányok hajtórúdcsapágyai nem számítottak tartósnak. Nyilván nem sokat segített a túl optimista gyári olajcsere-periódus sem. A Delphi befecskendező-rendszerek érzékenyebbek voltak a Siemensnél, de előbbieket az Euro 5 normát teljesítő motorokban Bosch-ra cserélték. A tesztautó már Euro 6-os.

Alkatrészárak (Bárdi Autó)
Alkatrész megnevezése Bárdi Autó bruttó kisker ár Alkatrész márkája
Első féktárcsa (db) 13 369 Ft Textar
Első fékbetét (garn.) 14 322 Ft Textar
Első lengéscsillapító (db) 23 772 Ft Monroe
Kuplungkészlet 62 890 Ft Renault
Vezérműszíjkészlet 36 294 Ft Contitech
Olajszűrő (db) 3 860 Ft Renault
Levegőszűrő (db) 2 985 Ft Wix
Pollenszűrő (db) 2 979 Ft Wix
Motorolaj (5 liter) 19 290 Ft Elf (5W-30)

Persze minden más modern dízelhez hasonlóan itt is akadhat gondunk a befecskendezéssel, turbóval, ám a megfelelő karbantartás mellett nagyon sokat elmennek. Az évek során sokat finomítottak a dCi-ken, és az olajcsere-intervallumokat is lerövidítették. Ráadásul a Daciákba szerelt 90 lovas, és az annál gyengébb dízelekben még nincs kettős tömegű lendkerék sem.

Az aktuális, második generációs Dacia Logan fészlift előtti példányaiból mintegy ötvenet találunk a magyar piacon. Ebből valamivel több mint tíz dízel. A legolcsóbb 1,5 dCi-t 1,8, míg a legdrágábbat 3,3 millióért kínálják, a tesztautó ára 2,3 millió forint. Ez elsőre meglepő, hiszen épp ennyi az új Logan alapára – szalonból, nullkilométeresen, pukimentesen. Csak éppen annyiért a belépőmotoros, 75 lovas SCe benzinest mérik alapfelszereltséggel, egy Arctic-szintű dízel 3,7 millió. Vagyis egy majdnem új, 60 ezer kilométeres Logan az új ár kevesebb mint kétharmadába kerül.

Ennyiért egész pofás, belülről is vállalható, nagy csomagterű szedánt kapunk jó karakterű, kis fogyasztású dízelmotorral. Ha ebben az árban más szedán után néznénk, egy-kétéves különbséggel találunk Peugeot 301-est, Renault Fluence-t, Chevrolet Cruze-t, Citroën C-Elysée-t. Akinek nem lényeg az évjárat, vagy el tudja engedni a négyajtós kivitelt, annak kinyílik a világ. A kétmillió körüli kínálatot ebben a cikkben szedtük össze:

A műszaki adatokért kattintson ide!
   Dacia Logan 1.5 dCi - 2016.
Üzemanyag dízel
Lökettérfogat, cm3 1461
Hengerek száma/elrendezése 4/soros
Teljesítmény, kW (LE)/1/perc 66 (90)/3750
Nyomaték, Nm/1/perc 220/1750
Könyezetvédelmi besorolás Euro 6
Váltó 5 fokozatú, kézi
Végsebesség, km/óra 173
Gyorsulás, 0-100 km/órára mp 12,1
Kombinált fogyasztás, l/100 km / kWh/100 km 3,8
CO2 kibocsátás, g/km 90
Fordulókör átmérő, m 10,8
Saját tömeg, kg 1059
Hosszúság, mm 4347
Szélesség, mm 1733
Magasság, mm 1517
Tengelytáv, mm 2634
Csomagtartó, l 510

A tesztben szereplő Dacia Logant a kazincbarcikai Szabó Suzuki kínálatából választottuk. Hasonló autók közt itt böngészhetsz.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.