Nem fűt az autó, van jogom reklamálni?

2021.03.06. 11:14

das header

Tisztelt Autójogász!

Ez év januárjában vettem kereskedőtől használt autót, az adatai szerint hibátlan volt, a nagyon rövid próbakör (4-5 perc, ennek megfelelő táv) sem hozott ki semmilyen hibát. Megvettem, papírozást követően boldogan elvittem. Pár napra rá, az első komolyabb útnál szükség lett volna a fűtésre, amiről ekkor kiderült, hogy nem működik.

A javítás komoly beavatkozást igényel, teljes műszerfal-középkonzol-utasoldal kibontása, adott esetben fűtésmotorok cseréje stb., ennek megfelelően közel 200 ezres tétel lehet, azonban a kereskedő azt mondta, hogy csak az alkatrészeket fizettetné ki, maximum 60 ezer forint értékben.

Jogosan követelheti ennek a megtérítését vagy teljesen saját költségére kell elvégeznie? Továbbá, mivel egy hónapja áll náluk az autó, és folyamatosan tolják ki a határidejüket, van lehetőségem elállni a vásárlástól, és visszakövetelni a kifizetett vételárat?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel,

Digó

Kedves Digó!

Véleményem szerint ebben az esetben jogosan kérhető a fűtés helyreállításával kapcsolatos javítási költség, vagy legalábbis annak egy része. Azt javaslom, hogy ha egy mód van rá, kössön egyezséget a nettó javítási költség 60-80%-ra. Mindenképpen legyen írásos nyoma, hogy az eladót értesítette a hibáról, és felkérte arra, hogy javítsa meg saját hatáskörben.

Az elállás érvényesíthetősége kérdéses, ehhez kevés az információ, sokkal inkább egyezséget javaslok.

Üdvözlettel:

Autójogász

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.