120 felett megszűnik az irányjelző

2020.04.09. 12:06

Üdvözlet Doki!

A szóban forgó autó egy Mitsubishi ASX, 2014, 1.6 benzin, Invite felszereltségű autó. A probléma a következő lenne autópálya tempónál az irányjelző egyszerűen megmakacsolja magát és nem akar működni vagy csak akkor mikor ő úgy gondolja.

A hiba a következőképpen jelentkezett: pályára felhajtás előtt alacsonyabb tempónál semmi gond mindig működik. Autópálya tempóra gyorsítva elérve a 120-at az első használatig működik utánna viszont nem és a műszerfalon sincs visszajelzés valamint hang sem. 100-as tempó alá lassítva a hiba megszűnik majd 120 fölé gyorsítva újra előjön. (Ezt a napokban sikerült megfigyelnem esti órákban tehát láttam a szalagkorláton is hogy nem villog) Az autó hibatárolóját kiolvasták nem volt benne hiba. Ön szerint merre kellene keresgélni a hibát? Vagy találkozott-e már ilyennel?

Péter

Kedves Péter!

Mitsubishi ASX

A jó pap holtig tanul. Ez a mondás állandóan nagy változásban levő világunk egyik alapmondata. Soha nem dőlhet hátra senki, hogy most már mindent tud. Menekülni csak előre érdemes. Ezt a rákok nem tudják, de nem is vállalkoznak. Az ASX felettébb furcsa hibájához hasonlóval még nem találkoztam.

Mivel minden funkció immár elektronikus úton kerül végrehajtásra, nem sok direkt kapcsolóval találkozik manapság az ember egy mai autón belül - talán a belső világítás lekapcsolója, vagy az olvasólámpa maradt meg a romantikus rézpogácsás kivitelben.

Próbálja meg kikapcsolni a fedélzeti/szerviz menüben az autópályán hasznos komfortindex-funkciót (ha ez lehetséges), továbbá érdemes célműszerrel ellenőrizni, hogy az indexkapcsoló irányjelzési-igény állása látható-e a vezérlőegységben a nevezett sebesség felett is. Ennek a vizsgálatnak a része az is, hogy a többi paraméterben felfedezhető-e változás ugyanakkor.

Hasonlóan izgalmas kérdés a vészvillogó működése is. A régebbi rendszerekben megszűnt az index, ha a vészvillogó kapcsoló hiányzott/beakadt/elromlott: nyomogassa meg a kapcsolót 120 felett párszor - mikor nem hiszik azt vészjelzésnek a többiek a pályán.

Ha az autóban bármilyen utólagos extra található, iktassa ki őket egy teszt erejéig. Különösen igaz ez a riasztóra/immobiliserre, vonóhorogra (és az utánfutó világítás-kezelő elektronikára), valamint a nem gyári audio fejegységre. Az előbbiek az irányjelzőt, az utóbbi a sebességjelet használhatja.

Nem túl elegáns, de attól még felettébb hasznos tanács az is, amit egy rendszergazda javasolna: indítsa újra az egész gépet a tápfeszültség megszüntetése/visszaadása után: az indítókulccsal a zsebben, vegye le egy negyed órára az akksisarut, és lássuk meg mi lészen annak visszarakása után.

Kérem, ha teheti árulja majd el, mi volt a megoldás! Ööö... Zsiguli indexrelét lehet ám még kapni! Erre csak gondoltam, remélem nem írtam le... Néha felülkerekedik rajtam a romantikus analóg énem. Párdon.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu