2022.05.16. 13:29

Vannak fekete öves használtautó-vásárlók, de valahol mindenkinek el kell kezdeni. Olyankor pedig nehéz lehet mindent észben tartani, és szépen felépítve eljutni odáig, hogy a nevünkre vegyük azt az autót, amely reményeink szerint sok évig szolgál minket. Gyorstalpalónkban lépésről lépésre járjuk végig a folyamatot.

Anyagi keretek meghatározása

Ha már megszületett a döntés, hogy autót akarunk – vagy kell – venni, az első nagyon fontos lépés, hogy meghatározzuk a célra fordítható keretet. Látszólag egyszerű, ezért sokan bele is esnek a tipikus hibába: van mondjuk másfél millió forintnyi megtakarítás, akkor hát nekilódulnak és másfél millióért kezdenek keresgélni. Ezt nem szabad, alapszabály, hogy ne fizessük ki a teljes megtakarításunkat a vételárra. Alapból sem szerencsés teljesen lenullázni magunkat, de néhány konkrétumot is figyelembe kell venni.

szamolo

Először is, ha megvettük az autót, a nyakunkba borul pár kötelező költség a biztosítástól az adminisztráción át a szervizelésig, az első tankolásig, hogy legalább haza tudjuk vinni a kocsit. A cikkben ezeket részleteiben is bemutatjuk, így a végére áll össze igazán a kép, hogy mennyi járulékos költséggel kell kalkulálni.

Ha tehát a fenti példánál maradva lenne mondjuk másfél millió forintnyi félretett pénzem, akkor vagy 200-300 ezer aranytartalékot elkülönítve azt mondanám, hogy mondjuk legyen az autó projektre 1,2 millió. Ebből még levonjuk az átírással, első szervizzel járó kiadásokat, tehát nézelődnünk inkább 800 ezer táján lesz érdemes.

Típus vagy típusok kiválasztása

Ez a fejezet az autóbuzikra kevésbé vonatkozik, nekik itt egy másik ajánlott olvasmány. A többieknek viszont érdemes összeállítani egy szempontrendszert arról, mit is szeretnének. Eldöntendő kérdés például a hajtásmód: aki keveset megy, vagy zömében városban közlekedik, egy szívó benzinessel járhat a legjobban, aki viszont gyakran utazik hosszabb távokat, nézhet inkább dízelt, egyelőre szmogriadón kívül azokkal sem szorulunk ki sehonnan. Magasabb árkategóriában már szóba jöhet a hibrid vagy az elektromos is.

3x

Aztán meg kell határozni a méretet: elég a kisautó, vagy sok a gyerek és kell a férőhely, esetleg folyton szállítunk egy rakás cuccot, ami miatt meg a nagy puttonyra van szükség? Itt az észszerű megközelítés mellett már az ízlésünk is beleszólhat abba, hogy ferdehátút, szedánt, kombit, SUV-ot vagy egyterűt vadászunk. Ha gyakran kell szűk helyekre parkolni egy zsúfolt városban, a kisebb autó áldás, de ha rendszeresen járunk messzire, sok emberrel, ott inkább a tágasabb kocsik jöhetnek szóba. Ha többnyire egyedül vagy ketten járunk, a háromajtós is klassz, de amikor már naponta, vagy naponta akár többször is négyen-öten hajtogatják be magukat, akkor ez már macerásabb.

Végül mit várunk el extrák terén? Ma már szinte általános a klíma, a központi zár, de lehet ezt cifrázni ülésfűtéssel, napfénytetővel, radaros tempomattal, és minél feljebb megyünk árban, minél újabb modellek közt nézelődünk, annál többet ikszelgethetünk a keresőben. De azért egy-egy csábító extra ne kerüljön előrébb a preferencialistán, mint az állapot.

Amikor már összeállt nagyjából a kép, azt összevethetjük a kínálattal. Úgy érdemes kijelölni a keresendő típust vagy típusokat, hogy ne egy adott széria legaljából, legolcsóbb példányaiból kelljen kihámoznunk a kevésbé hullákat. Inkább azokra összpontosítsunk, amelyekből már van kimutatható mennyiség, ott nagyobb eséllyel találunk megfelelőt. Ha konkrétan egy modell érdekel, akkor talán egyszerűbb keresni és könnyebb átlátni a kínálatot, de annak is megvan az előnye, ha több típus is szóba jöhet, mert sokkal nagyobb merítési lehetőségünk lesz.

Sok-sok kategóriaajánlót készítettünk már az évek során, ezeket itt gyűjtöttük össze:

Itt pedig túlélőkészletünket találjátok egyebek mellett a leginkább ajánlott és a legrosszabb motorok listájával:

Hirdetések böngészése

Ha kialakult a fenti szempontrendszer, navigálhatunk valamelyik nagy használt autós oldalra, azaz idehaza többnyire a hasznaltauto.hu-ra, a joautok.hu-ra, a jofogas.hu-ra, esetleg a Facebook Marketplace-re. Ehhez a szakaszhoz kell igazán nagy türelem. A keresési paramétereket megadásánál a márka és modell mellett az üzemanyagot, esetleg a kivitelt (tehát hogy szedán vagy kombi pl.) mindenképpen érdemes megadni, évjárattal pedig leginkább akkor érdemes szűkíteni, ha mondjuk tudjuk, mikor gyártották az adott generációt a kiszemelt autóból. Például az Audi A4 első, B5-ös generációját mondjuk 1994 végétől 2001-ig készítették, ha ezt belövöm, kizárhatom az utána jövő generációt, ha az abszolút nem érdekel, vagy kívül esik a keretemen. Máskülönben nem fontos az évjárattal játszani, pl. egy 2008-as Suzuki Swift sem különb semmivel, mint a 2007-es – az állapota legyen inkább hangsúlyos.

cimlap

Az extrákat sem kell mindenképpen bőszen kipipálni. Ha a klímára rábökünk, az már szűkíthet annyit, hogy utána inkább nézzük egyesével a hirdetéseket. Előfordul ugyanis, hogy az eladó pontatlanul vagy hanyagul tölti ki az erre vonatkozó adatokat, és bár nincs bejelölve a tempomat, a képeken mégis látható, hogy megtalálható az autóban. Ha nem egyértelmű a helyzet, akkor még mindig rákérdezhetünk telefonon is, ha amúgy minden klappol az autóval.

És ami még fontos: a kilométeróra-állást se vegyük szentírásnak, nem is nagyon érdemes keresési feltételnek beállítani. Egyfelől itt is lehet pontatlan a kitöltés, másfelől tekert az óra. Egy tizenöt éves dízel kombiban például fölöttébb gyanús a 150 ezres állás, de nyilván nem lehetetlen. Meg amúgy sem mindegy, hogy városban, sok hidegindítással szaladt bele ennyi, vagy nagyrészt autópályán, 120-130-as utazóval, gyakorlatilag állandóan üzemmelegen.

Prius+ 2012-54

Részemről kép nélküli hirdetésekkel nem szoktam foglalkozni, ha már el akarnak adni valamit, legalább arra vegyék a fáradságot, hogy lőjenek két-három fotót, amiből legalább annyi kiderül, hogy rommá van-e törve, esetleg rojtosra rohadva az adott példány. Viszont attól, hogy szépek a képek, még nem biztos, hogy az autó is jó, és fordítva: béna, rossz szögekből elkészített, enyhén homályos fotókkal is hirdetnek nagyszerű vételeket. Sokkal árulkodóbb lehet a szöveg: bizonyos szófordulatok, kifejezések lehetnek árulkodók, vagy legalább adhatnak támpontot további kérdezősködéshez. Ha mondjuk azt olvassuk, hogy eladó szeretett autóm, de a T betűvel kezdődő rendszámon még szinte meg se száradt a tinta, akkor ne higgyünk el minden szót.

16

Szintén nem bizalomgerjesztő a kitakart rendszám, vagy az ár nélküli (lásd még: érdeklődni privátban) hirdetés. Ezt viszont már mindenki döntse el maga, hajlandó-e ilyenekkel foglalkozni.

Otthonról végezhető kutatómunka

Amikor összeállt a kép, első lépésként érdemes utánaolvasni a szóba kerülő típusoknak. Autótesztekből sok minden kiderülhet, ha új korában hasonlították össze kategóriatársaival a modellt, az már lehet viszonyítási alap, de a használttesztek sokszor beszédesebbek, feltárnak legalább az említés szintjén jellemző hibákat. A Népítéletek között böngészve valódi tapasztalatokkal találkozunk, de a márkaklubokban is ajánlott olvasgatni és érdeklődni, hiszen senki nem ismerhet jobban egy-egy típust azoknál, akik napi szinten használják, esetleg javítják azt. Ha kérdéseink vannak, legegyszerűbb közvetlenül a hirdetőnek feltenni telefonon.

cimlap

A konkrét hirdetésekkel kapcsolatban is tudunk ellenőrizni néhány dolgot. A rendszám alapján ingyenesen lekérhető egy halom információ: a műszaki vizsgák, eredetiségvizsgálatok eredményei, fotói, a rögzített futásteljesítmények, illetve a tény, hogy nem körözik-e az autót és hogy forgalomban van-e egyáltalán. A Járműszolgáltatási Platformon hozzáférhető adatok természetesen nem adnak általános képet a kinézett autó állapotáról, de az kiderülhet, ha korábban taxiként használták (ami nem feltétlenül baj, de sokakat elrettenthet), esetleg lopott, vagy pár éve még teljesen más színű volt, illetve banki bejegyzés miatt eladhatatlan. Az óratekerés lebuktatására is van itt esélyünk, de vannak típusok, mint mondjuk a régi Suzuki Swift, amelyeknek csak 99.999-ig mér a kilométer-számlálója, ott természetes jelenség lesz a cikkcakkos diagram. Ha viszont azt vesszük észre, hogy két műszaki között nem gyarapodott, hanem vagy negyvenezret visszaesett a futásteljesítmény, akkor lehet, hogy csalót fogtunk.

Használt autót venne? Kérdezze le a TotálKáron!

Vásárlás vagy eladás előtt kérdezze le a kiszemelt autó előéletét a legnagyobb kárkalkulációs adatbázisban! Az alap lekérdezés ingyenes. Ha nincs kártörténeti adatunk, nem kell fizetnie.
A lekérdezéshez kattintson ide!

Az alvázszám birtokában már egy lépéssel tovább is juthatunk. Vannak olyan szolgáltatások, mint mondjuk a TotálKár is, amelyek megmondják, volt-e törve egy autó. Ha nincs semmilyen találat az alvázszámra, fizetni sem kell érte, ha viszont van kártörténeti bejegyzés, a dokumentumot pár ezresért megkapjuk. Ebben a jelentésben képek nem szerepelnek, de a kalkulációkból lehet következtetni a sérülés mértékére. Egy 1-2 millió forintos autón sem biztos, hogy nagy tétel egy százezres javítás, simán lehet egy cserélt és újrafényezett lökhárító ára ez. Egyszóval: a korábban javított autótól nem kell megijedni, a hazai járműpark nagy részét érte már kisebb-nagyobb káresemény, lehet, hogy csak parkolási sérüléseket tüntettek el. De kifoghatunk a lekérdezéssel olyat is, ami teljesen ropira volt törve. A javítási árakon hülyedezés helyett érdemes ezeket támpontként használni, hogy az autó melyik részén érdemes szakszerűtlen javítás nyomait keresni.

tk-cimlap

Ezek a rendszerek azért nem tévedhetetlenek, eleve nem tartalmazzák például azokat a saját káros eseteket, amikor valaki beszaladt az árokba, de saját lábán vagy ismerős segítségével hazajutott, majd valakivel helyrepofoztatta a gépet. Így tehát a lekérdezések nem helyettesítik az alapos átnézést, de támpontot adhatnak.

Ez a keresgélés egy reményteli, de nehéz, stresszes időszak lehet, simán belefuthatunk olyanba, hogy az orrunk elől visznek el egy-két autót, ha sokat hezitálunk. De kapkodni azért ne kezdjünk.

A lehetséges befutók megnézése

Amikor már kiszűrtünk pár pofás autót, amelyek a hirdetések alapján ígéretesnek tűnnek, elérkezik a pont, hogy útnak kell indulni. Ha lehet, érdemes egyszerre több kocsit megnézni, de ez szervezést igényel mind az időbeosztást, mind az útvonalat illetően. Viszont így akár egymáshoz is tudjuk azokat viszonyítani. Ha van olyan szerelő ismerősünk, aki szívesen elkísér minket, esetleg még típusismerettel is rendelkezik, az nagyon jó, de ha nincs, akkor vannak erre szakosodott szolgáltatók is. Akár helyszíni kiszállással, sőt adott esetben a mi jelenlétünk nélkül átvizsgálnak egy autót, célműszert is használnak, tehát a puszta szemrevételezésnél nagyon sokkal több információt kapunk.

jazz (1)

Szintén járható út, ha egy független szervizbe visszük el az autót átvizsgáltatni, ha abba beleegyezik az eladó is. Nyilván itt fennállhat annak a veszélye, hogy a számunkra idegen városban működő kereskedés és a szerviz régi ismerősök. Az átvizsgálás eredményétől nem kell megijedni. Persze ha rejtélyes hibakódokat, agyongittelt karosszériát, csálén álló elemeket, szétütött futóművet, rohadó alsó szekciót tárnak fel, meneküljünk, amerre látunk. De ha azt közlik, hogy hamarosan fékalkatrészeket, esetleg lengőkarokat vagy szilenteket, netán kuplungot kell cserélni, ne fussunk el. Viszont egyes nem várt hibákat felhasználhatunk alkualapként.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, vizsgáltassa át szakemberrel!
Ismerje meg TotalCheck használtautó-átvizsgálási szolgáltatásunkat.

Akár a kiszállásos, akár a szervizi átvizsgálást választjuk, nagy előny, hogy a szakemberek nemcsak rádugják a gépet, hanem tudják is, mit kell nézni, nemcsak hibakódok, hanem élő adatok tekintetében, valamint a rétegvastagság-mérőt is tudják használni. Egy ilyen ellenőrzés kijön 20-30 ezer forintból, drágább autónál tehát mindenképpen érdemes meglépni, de olcsónál is nagy segítség lehet, mert egy 500 ezres vételár után nem biztos, hogy lesz még 100-200 ezer zsebben, ha mellényúlunk.

Nyilván olyan is van, hogy nem tudunk, nem akarunk átvizsgálásért fizetni, és szakembert sem tudunk magunkkal vinni. Pár alapvető dolgot ilyenkor is ellenőrizhetünk: keressük a szemünkkel a rozsdát, a sérüléseket, nézzük meg az illesztési hézagokat, hogy egyenletesek, esetleg szűkülve-bővülve futnak. A motortérben keressünk esetleges folyásnyomokat, ellenőrizzük a folyadékszinteket.

Figyeljük meg, könnyen indul-e az autó – nyilván ha nehézkesebb az indítás, az sokféle okból lehet (önindító, akkumulátor, üzemanyag-ellátás stb.). A járó motorból jönnek-e furcsa, rémisztő zajok, zörejek? A próbaúton kopog-e a futómű? Milyen a pedálérzet, visszatérnek-e felengedéskor a kiindulási pozícióba? Megcsúszik a kuplung? Fog a fék? Kormányzásnál nem érzünk, hallunk semmi rendelleneset, egyenesen fut, fékezéskor sem húz félre? Ezeket persze laikusként nehéz megítélni, de az igazán nagy katasztrófákat azért ki lehet szúrni, vagy legalább gyanút fogni.

A vásárlás

Izgalommal teli pillanat, amikor ott állunk a vágyott autó mellett, már megvolt az átvizsgálás, a próbaút, és minden klappol, mindent rendben találunk. Már csak a vételárban kell megegyezni. A mostani, 2022-es viszonyok mellett nagy alkuval ne számoljunk, eleve felfelé tartanak az autóárak, és mivel új autóból komoly hiány van, erős a túlkereslet. Próbálkozni persze észszerű keretek között lehet. Komolyabb esélyeink akkor vannak, ha mondjuk olyan magánszemélytől veszünk, akinek sürgős az eladás, vagy ha kevésbé népszerű típust, nehezebben eladható színt vagy erősen rétegérdeklődésre számot tartó kocsit vennénk.

Ha már az ár is megvan, jöhet a szerződéskötés. Az a biztos, ha van nálunk papír-írószer boltokban kapható, négypéldányos, indigós adásvételi szerződés, de a kereskedések nyilván felkészültek, oda adásvételit vinni kicsit olyan, mintha a tengerbe vinnénk vödörrel a vizet. A kitöltése legyen hiánytalan, ehhez kelleni fog a személyi igazolványunk, lakcímkártyánk, ugyanez az eladó részéről is, na meg a jármű okmányai: forgalmi engedély és törzskönyv. Ezeknek az adatai ne mulasszuk el ellenőrizni, összevetni egymással, valamint az autón található azonosítókkal (alvázszám és motorszám, bár utóbbi sokszor nehezen hozzáférhető). Kell a szerződésre két tanú is, és mind a négy példány mindenkinek eredetiben kell aláírni, az aláírást nem viszi át az indigó. Két példány a miénk lesz, kettő az eladóé. Gyakran lemarad a lakcímigazolvány száma, mert korábban csak magát a címet kellett rávésni, de amúgy is ellenőrizzük le mindig, mielőtt elválunk, egyszerűbb, mint utólag nyomozni egymást, különösen ha nagy a földrajzi távolság.

suzuki

Lényeges kérdés, és mindenképpen tisztázni kell, hogy kitől vásárolunk. Magánszemély esetében ez többnyire egyértelmű, de azért olyan is előfordul, hogy valaki a rokon vagy barát autójának eladását vezényli le. Kereskedéseknél pedig nem ritka az úgynevezett bizományos értékesítés, amikor a gyakorlatban nem magától a kereskedéstől, hanem egy másik ügyfelüktől vesszük a kocsit. Ezt azért is fontos tisztába tenni, mert más szavatossági vagy garanciális kötelezettsége van a magánszemélynek, mint a neppernek. Vannak olyan kereskedések, ahol kiterjesztett garanciát vagy visszavásárlási opciót is kaphatunk, erről is érdemes tájékozódni.

IMG 0045

Ha minden akadály elhárult, figyeljünk oda arra, hogy mindent megkapjunk, amire szükségünk lesz. Alapvetően az adásvételi két példánya mellett a forgalmi engedély és a törzskönyv elengedhetetlen, de ha kereskedésből vásárolunk, utóbbit nem biztos, hogy kézhez fogjuk kapni. Ennek oka, hogy a kereskedésnek nem kell átíratnia a kocsit, nem kell kiváltania új törzskönyvet, a régi az okmányirodában leadták. Ilyenkor ez kerül a szerződésre is.

IMG 20190807 081835

Itt ajánlatos még az esetleges tartozékok meglétét csekkolni. Ha azt ígérték, kapunk téli és nyári gumikat is, akkor az legyen meg, vagy ha tartozik a kocsihoz akár tetőcsomagtartó, dísztárcsaszett, pedálzár, gumiszőnyeg, bármi hasonló, akkor az se maradjon le. Számoljunk azzal, hogy hazafelé tankolni is kell, a kereskedések többsége csak a próbautakhoz szükséges minimális üzemanyagszintet tartja fenn autóiban.

Vétel utáni teendők

Azt hihetnénk, ezzel egy hosszú procedúra végéhez értünk, de nem így van. Az első fontos teendő, hogy kössünk kötelező felelősségbiztosítást. Hivatalosan ugyanis az adásvételi szerződés megkötésekor az előző tulajdonos biztosítása már nem érvényes, azaz a hazaúton biztosítatlan lenne a jármű. Ez büntetéssel is járhat, ha pedig balesetet okozunk, igen fájni fog. A biztosításkötést intézhetjük online, valamelyik alkusz vagy közvetlenül a biztosító oldalán. Előre érdemes kiszámolni a kalkulátorokkal, hogy mekkora díjra számítsunk. Ez nemcsak az autó adataitól, hanem sajátjainktól is függ, úgy mint életkorunk, jogosítványunk megszerzési ideje, lakóhelyünk. Itt nem is írnék megközelítő összeget, hatalmas a szórás.

csekkk-3

A következő lépés az eredetiségvizsgálat lebonyolítása. Nagyon sokan foglalkoznak ilyesmivel, sokszor a kereskedés is el tudja ezt intézni, a biztosításkötéssel egyetemben. Személyautó esetén ez egyébként az autó lökettérfogatától (köbcentijétől) függően 17-20 ezer forint közötti kiadás.

DSC02711

Amikor ez is megvan, indulhatunk a kormányablakba (vagy okmányirodába, nevezzük most bárhogy). Biztosan mindenki ismeri a lakóhelyén megszokott viszonyokat, van, ahol érdemes előre időpontot foglalni, máshol elég gyors az is, ha csak beesünk az utcáról. Foglalásnál az ügykörök közt ezt kell keresni: Gépjármű átírása iránti kérelem (a járművek tulajdonjog-változásának nyilvántartásba vétele, törzskönyv és forgalmi engedély kiadásával). Nálunk kell lennie saját okmányainknak: személyi, lakcímkártya, adókártya. Az autó forgalmija és törzskönyve is kell, előbbit rögtön kapunk újat, utóbbit postázni fogják kábé nyolc napon belül. Kell még az igazolás a biztosítás meglétéről és az eredetvizsga tanúsítványa. Fix költség a forgalmi és a törzskönyv 6-6 ezer forintos ára, a vagyonszerzési illeték mértékét pedig például ezzel a kalkulátorral lehet kiszámítani. Erősen ajánlott zsebben tartani a bankkártyát, persze rajta a szükséges összeggel, gyorsabb és kényelmesebb ugyanis az ügyintézőnél a terminálon fizetni, mint kérni egy sárga csekket, elsétálni a postára (bár sokszor az is ott van helyben), majd visszatérni a bizonylattal.

okmanyiroda

Az adminisztrációs hercehurcát tehát letudtuk, nevünkön az autó. Ilyenkor erősen ajánlott egy alaposabb szervizt megejteni. Ez legalább a motorolaj és a szűrők (olaj-, levegő- és ha van pollenszűrő) cseréjét jelenti, de ha nem ismert (és hitelesen ismert!) az autó előélete, akkor érdemes a vezérléssel (már ha nem élettartamra szóló láncos), a vízpumpával, a fékfolyadékkal és hűtőfolyadékkal, kiegészítő szíjakkal, esetleg szimeringekkel kiegészíteni a programot. Ezek költsége nagyban függ az autó típusától és a szerviztől is. Egy ilyen átfogó szerviz cimborám Volkswagen Golf V-ösében két évvel ezelőtt 160 ezer forint volt számlás helyen, míg az én Volvo V50-emben maga a vezérléscsere volt 120 ezer forint a márkára szakosodott szervizben, anyagköltséggel együtt.

A fenntartás fix költségei

Mostantól tehát már „csak” fenn kell tartanunk az autót. Lesznek olyan fix költségeink, amelyek aránylag jól tervezhetők. Rendszeresen fizetnünk kell a kötelező biztosítást, ha fiatalabb az autónk, cascót is köthetünk. A kötelezőt éves, féléves, negyedéves vagy havi ütemezéssel is rendezhetjük. Ha évest fizetünk, valamivel olcsóbb lesz, ha tehát belefér, érdemes így eljárni. A gépjárműadót szintén minden évben be kell fizetni, itt ki is lehet számolni, mennyit. Annyi könnyebbség van, hogy ennél az számít, kinek a nevén van január elsején az autó, ha tehát év közben veszünk, többnyire csak a következő esztendőben kell perkálni, néhány kivételes esetet leszámítva (pl. az új autókat).

98-csekk

Szintén évente felmerülő költség az olaj és szűrők cseréje, mint kötelező karbantartás. Erre vonatkozóan minden autó kezelési könyvében megvannak az intervallumok, de általánosan elfogadott, hogy futásteljesítménytől függetlenül legalább évente egyszer zavarjuk ezt le. Persze ha sokat autózunk, és beleszalad mondjuk 20-30 ezer is egy évben, akkor mindjárt kétszer is szerencsénk lesz hozzá. A további karbantartások tekintetében érdemes sorvezetőnek használni a karbantartási ütemtervet, így a többi folyadékot és egyebeket is időben lehet cserélni.

RS6741 BI 20161205 0190

Szintén tervezhető a gumik cseréje. Egy középkategóriás autóra is simán megvan 100-150 ezer forint körül egy jobb gumiszett, erősen ajánlott mindig az évszaknak megfelelőt használni, de aki keveset közlekedik autóval, alternatívaként nyugodtan figyelembe veheti a minőségibb négy évszakos termékeket. A gumik élettartama természetesen függ attól, mennyit futnak, és mennyire gyilkoljuk őket, de az elöregedésre is figyelni kell. Normál használat mellett azért nem lehetetlen 4-5 évig elfickándozni egy-egy nyári és téli garnitúrával, persze rendszeresen ellenőrizve az állapotot és a guminyomást.

RS6761 BI 20161205 0354

Az éves szerviz idején az sem baj, ha átnézetjük a fékeket és a futóművet. Ezek a vezetési stílustól, a beépített alkatrészek minőségétől és egyéb körülményektől függően kopnak el, természetesnek számít az elhasználódásuk, de a csere nem odázható el, a közlekedésbiztonságot közvetlenül befolyásoló részegységekről van szó. Számoljunk továbbá a hirtelen felmerülő, váratlan költségekkel is: ide egy-egy izzó vagy más apróság cseréjétől egészen a jeladók, csövek, kábelek, beltéri műanyagok elhalálozásáig, az akkumulátor végelgyengüléséig vagy egy defektig sok minden tartozhat.

13

Végül pedig ne feledjük a műszaki vizsgát: kétévente esedékes, ennél ritkábban csak az új autókat kell hordani, ott az első alkalom négyévesen esedékes, a 3,5 tonna fölötti járműveknél évente kell beiktatni. Érdemes időben bejelentkezni, az autót megfelelően felkészíteni, bár egy rendszeresen karbantartott járművel nagy bajok elvileg nem kellene, hogy legyenek. A hatósági vizsgadíj 2022-ben 16 290 forint, de a legtöbb vizsgaállomáson előzetes vizsgálat vagy más kiegészítő szolgáltatás is jár mellé, jellemzően azért 25-30 ezer forintból ki lehet jönni.

Végszó

Használt autót tehát úgy érdemes választani, hogy a járulékos költségekkel már a legelejétől számolunk, és mindenképp hagyunk tartalékot a váratlan kiadásokra. Fontos, hogy ne csak az igényeinkkel, hanem a lehetőségeinkkel is összhangban legyen a döntés. Egy jól kiválasztott és alaposan átnézett, majd megfelelően karbantartott autó sokáig szolgálhat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.