Itt már minden második autó elektromos

2021.09.26. 17:39

Egy év kihagyással ismét Tannisban a Totalcar csapata. A kipróbálható hatvanhét autó majdnem mindegyike villamosított valamilyen szinten, de ez többüknél egyáltalán nem hátrány. A töltésük körül azonban itt is akadt egy kis gond.

A járvány miatt sajna elmaradt az Év Autója jelölt típusok rendes évi nagy autópróbája, a Tannistest, de idén itt vagyunk újra. Helyileg Dánia északi részén, a Balti- és az Északi-tenger találkozásánál, nem messze a jütlandi tengeri ütközet színhelyétől. Attól, ami 1916-ban az egész első világháborúra kiterjedőleg elvette a németek kedvét attól, hogy a tengeren próbáljanak csatát nyerni.

Komoly létszámú csapattal, hárman érkeztünk, Papp Tibi, Sturcz Anti és én, aki bár tizennyolc éve vagyok az Év Autója zsűri tagja, de most sikerült kijutnom először a Tannistestre. Csikós, aki mióta zsűritag, minden évben kijárt, sokat mesélt róla, de azt kell mondanom, hogy a valóság – legalábbis egyelőre – szebb, mint a mese. Kezdjük ott, hogy süt a nap, holott itt képes olyan zord idő lenni, hogy Papp Tibi biztos ami biztos alapon vastagon bélelt téli bakancsot, több pulóvert és sálat, sapkát is csomagoltatott velem a viharkabát mellé. Mert így szeptember végén bármilyen idő lehet Tannisban.

A 2022-es Év Autója díj elnyerésére szóba jöhető típusok közül huszonhétből sikerült legalább egy példányt megszerezniük a Tannistestet szervező skandináv Év Autója zsűri kollégáknak. Kevésből jött azonban egy, sokból akár három-négy is érkezett, esetenként különböző hajtásláncokkal. Ez még a tisztán elektromos hajtású típusokra is teljesült, amelyek kis híján többségbe kerültek a belső égésű motorral, vagy azzal is hajtott típusokkal szemben. Sőt, egy autóval meg is van tulajdonképpen a többség, hiszen harmincnégy autó elektromos a megjelent hatvanhétből. Hozzá kell azonban tenni, hogy a maradék nagy része pedig vagy hibrid, vagy tölthető hibrid.

Ebből, mármint a sok TV, azaz tölteni való autóból lett is egy kis kalamajka, mindjárt az elején. Nem is annyira a tisztán elektromosok okozták a gondot, hanem a rövidebb elektromos hatótávolságú, konnektorról tölthető hibridek. A kollégák ugyanis nagy lendülettel kiszálltak a kipróbált autóból, és elfelejtettek szólni, hogy üres aksi, így a következő tesztelő nem teljes értékű plug-in hibriddel indulhatott (volna) útnak. Ezért a főszervező dán Év Autója zsűritag, Soren Rasmussen a vacsoránál nyomatékosan megkért mindenkit, hogy szóljon az gyártól itt levő szakembereknek, hogy az autót tölteni kell. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy egy új dán szabály szerint gyorshajtás esetén a rendőrség elkobozhatja az autót, amit jó lenne elkerülni.

Holott minden adott a teszteléshez. Sima, jó állapotú, nem túl forgalmas utak, és ott a lapos, homokos tengerpart is, amire engedélyezett ráhajtani autóval. Ezt persze nem lehet kihagyni, már csak azért sem, mert például az Audi e-tron GT, vagy a Ford Mach-E GT szinte kínálja magát egy kis driftelésre. Hamarosan beszámolunk, mit sikerült alakítani!